Nemzetközi foci

Luis Enrique a PSG veresége után: Idén senki nem védekezett olyan jól ellenünk, mint a Botafogo

Federico Peretti / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Federico Peretti / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A brazil Botafogónak összejött az, ami az Internek és az Atléticónak nem, a riói csapat Igor Jesus góljával 1-0-ra legyőzte a BL-győztes PSG-t a klubvilágbajnokságon.

A párizsi csapat 16 lövéssel próbálkozott, de ezek közül mindössze kettő találta el a kaput. A Botafogo játékosai hét alkalommal blokkolták az ellenfél lövését, és negyvenhétszer tisztáztak, ami mutatja, hogy óriási munkát végzett a brazilok védelme.

Ebben az idényben eddig sem a bajnokságban, sem a BL-ben nem védekezett senki olyan jól ellenünk, mint a Botafogo. Mélyen visszahúzódtak, és nagyon egységesen, hatékonyan védekeztek, úgyhogy nem tudtunk olyan helyzeteket kialakítani, mint máskor

– nyilatkozta Luis Enrique, a PSG edzője.

A Botafogo a brazil bajnokságban 11 forduló után 18 pontjával csak a 8. helyen áll, de a klubvébén két kör után már 6 pontja van, és ezzel nagyon közel került a továbbjutáshoz.

„Sok ember meglepődött, de megmutattuk, milyen erős a csapatunk” – mondta a gólszerző, Igor Jesus, akit a Nottingham Forest szeretne megszerezni.

A Libertadores Kupát 2024-ben megnyerő Botafogo az utolsó fordulóban az Atlético Madriddal játszik, és csak egy súlyos vereséggel bukná el a továbbjutást a nyolcaddöntőbe.

Olvasói sztorik