Nem indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében az ír kupagyőztes Drogheda, írja a Reuters.
Az európai szövetség, az UEFA szabályai szerint így a magasabban rangsorolt csapat indulhat a sorozatban, ami jelen esetben a Silkeborg. Az írek fellebbeztek a döntés ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, arra hivatkoztak, hogy jelentős erőfeszítéseket tettek a szükséges tulajdonosi és irányítási szabálymódosítási követelményeknek való megfelelésben, illetve egyenlőtlen elbánást emlegettek, de a CAS egyiket sem fogadta el és helyben hagyta az UEFA döntését.
Határozottan nem értünk egyet ezzel a döntéssel. Reméltük és hittük, hogy a méltányosság és a józan ész elvei fognak érvényesülni. Úgy gondoljuk, a döntés igazságtalan. A szabályoknak a lehetőségeket kell védeniük, nem pedig megakadályozniuk. Mindazonáltal vállaljuk a felelősséget – és sajnáljuk
– írta közleményében a klub, amely a 2013-14-es szezon után térhetett volna vissza a nemzetközi kupamezőnybe.
Csak az elmúlt egy évben számos hasonló eset történt a világfutballban. Tavaly a Manchester Citynek és a Gironának, valamint a Manchester Unitednek és a Nice-nek engedték, hogy induljanak ugyanabban a sorozatban, pedig vannak átfedések a tulajdonosi körben, de az UEFA azzal indokolt, hogy a befektetők kellő változtatásokat hajtottak végre, hogy elkerüljék a szabálytalanságokat. Jelenleg a Crystal Palace-t vizsgálják, a többségi tulajdonos John Textor ugyanis a Lyonban is érdekelt, mindkét csapat az Európa Ligában indulna.
A FIFA viszont a klubvilágbajnokságról kizárta a mexikói Club Leónt, amely az indoklás szerint nem felelt meg a többklubos tulajdonra vonatkozó előírásoknak. A Leónnak és a CF Pachucának a Grupo Pachuca a tulajdonosa, utóbbi vehet részt a tornán és játszik a Real Madriddal, az al-Hilallal és a Salzburggal.