Ausztriában a futball már korán tömegsportnak és társadalmi eseménynek számított. Ahogy Fabian Brändle és Christian Koller írta A modern futball kulturális és társadalmi története című könyvében, a játék nemcsak a külső kerületek munkásosztályára korlátozódott, hanem „az értelmiségiek, a bohémek és a nagyvárosi polgárság jelentős rétegeit és érintette, emellett a kávéházi kultúrának is a részévé vált.”
Ez különösen igaz volt a bécsi vezető klubokra, köztük is a két zsidó egyesületre, az Austriára és a Hakoah-ra.
A századfordulót követően Bécs közel kétmillió lakosának egytizede zsidó származású volt. Függetlenül attól, hogy hívők, asszimiláltak vagy akár megtértek voltak, a hagyományos polgársághoz tartoztak, generációk óta Bécsben éltek vagy csak nemrég vándoroltak be, gyakran egyetlen jelzővel illették mindannyiukat: zsidók. Ezt a terjedő antiszemitizmus hatására negatív jelzőkkel bővítették, így aztán a „gazdag zsidó haszonlesőktől az érdekhajhászókon át a spekulánsokig” mindenféle minősítés előfordult a lapokban – írja visszaemlékező cikkében a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Az akkor kormányzó Keresztényszociális Párt az 1926-os linzi programjában például felszólított „a német jellem ápolására, és a szellemi szférában uralkodó romboló zsidó befolyás elsöprő ereje elleni küzdelemre.”
A gazdasági helyzet fokozatosan romlott, az első világháborút követően a területének jelentős részét elveszítő Ausztria elszegényedett, nőtt az infláció, így 1925 elején bevezették az új pénznemet: a schillinget.
Austria vs. Hakoah
A háború utáni domináns Rapid-év után az Austria és Hakoah sikere következett, ám a két zsidó alapítású klub erős ellenszenvet táplált egymás iránt. És ez nemcsak a pályán való dominanciára irányuló törekvésnek volt köszönhető. Az Austria (akkori nevén Wiener Amateur-SV) az asszimilálódott zsidók klubjának tekintette magát, és gyönyörű futballal akart bajnokságot nyerni.
A mottója az volt:
Soha ne lőj gólt erőszakkal!
A Hakoah egészen másképp vélekedett. Ezt a sportklubot 1909-ben zsidó diákok alapították azzal a céllal, hogy „lehetőséget kínáljanak a zsidó fiataloknak a testmozgásra.” Az új klub az 1909–10-es szezon téli szünetében csatlakozott az Osztrák Labdarúgó Szövetséghez, és a következő szezonban vett részt először a bajnoki kiírásban: a legalacsonyabb osztályban, a II. C-Klassében rajtolt, amely akkoriban az osztrák futball negyedik szintjét jelentette.
Bár a lelátón zsidózni mindennapos jelenségnek számított, éppen az osztrák író, Friedrich Torberg a Miért vagyok büszke rá című esszéjében ismertetett egy ehhez kapcsolódó érdekes epizódot.
