Úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés – az európai futballszurkolók egy része egészen biztosan így gondol a hétvégén induló FIFA-klubvilágbajnokságra. A torna presztízse az öreg kontinensen meglehetősen alacsony, de ez történelmi örökség, hiszen közvetlen elődjét, illetve az 1960 és 2004 között megrendezett Interkontinentális Kupát sem tartották sokkal nagyobb becsben.
Bezzeg Dél-Amerikában! Az Interkontinentális Kupa elhódítása óriási tettnek számított, és ez átöröklődött a klubvilágbajnokságra is, melynek ázsiója (nemcsak a csapatok, de a dél-amerikai játékosok számára is) jóval nagyobb itt, mint az öreg kontinensen. Az már a futballvilág erőviszonyainak változásait illusztrálja, hogy míg az Interkontinentális Kupa párharcait Dél-Amerika 22:21-re megnyerte Európa ellen, a különböző formátumú klubvilágbajnokságokon 16:4 az európai–dél-amerikai különpárbaj. Legutóbb 2012-ben nyerte meg a klubvébét dél-amerikai csapat (a brazil Corinthians), azóta kizárólag az európai szuperklubok ülnek a trónon. Sorrendben: Bayern München, Real Madrid, Barcelona, Real Madrid, Real Madrid, Real Madrid, Liverpool, Bayern München, Chelsea, Real Madrid és Manchester City.
Az UEFA csapatainak mérlege a 2010 óta lejátszott finálékban 14 győzelem, 1 vereség, 38–8-as gólkülönbség. Dél-Amerikának még a „második hatalmi” jellege is megbillent, hisz ebben a periódusban hat afrikai, ázsiai vagy CONCACAF-zónába tartozó klub játszott döntőt (Mazembe, Raja Casablanca, Kasima Antlers, al-Ain, Tigres UANL, al-Hilal). Ez pont egy ok egyébként a bővítés mellett, hiszen, ha az európai óriásokkal nehezen is tudják felvenni a versenyt az afrikai, ázsiai és észak/közép-amerikai csapatok, a dél-amerikaiakkal már kiegyenlített csatákat tudnak vívni.
Ezzel pedig el is érkeztünk az első ponthoz.
Kinek jó ez a klubvilágbajnokság?
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az első számú haszonélvező a FIFA lesz. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek régi problémája, hogy csak egy igazán nagy presztízsű tornája (a világbajnokság) van, a klubvilágbajnokság korábbi inkarnációi nem igazán nyűgözték le a közönséget. Márpedig a világbajnokságnak kitettség rizikófaktor a FIFA-nak: bevételi hullámzása szorosan kötődik a vébéhez (elsősorban a „pénzcsináló”, messze legnagyobb érdeklődést kiváltó férfi világbajnoksághoz), és nincs az UEFA Bajnokok Ligájához vagy a Libertadores Kupához mérhető presztízsű sorozata. A többi FIFA-rendezvény meg inkább viszi a pénzt, mintsem hozza.
A világszintű futballfejlesztés jelszavát zászlajára tűző FIFA egyértelműen ellenpólust akar képezni az UEFA-val szemben. A két szervezet (illetve az UEFA-hoz hasonló helyzetű CONMEBOL) közti súrlódások megszaporodtak, a klubvilágbajnokság bővítése pedig érthetően nem nyerte el az európai szövetség feltétlen tetszését. Az év végére beszúrt, az európai és dél-amerikai résztvevőnek kikönnyített klubvébé nem okozott nagy felfordulást a naptárban, és nem váltott ki nagy érdeklődést.
A torna egyben óriási lehetőség a résztvevőknek a klubkasszájuk további megtömésére. Az összdíjazás egymilliárd amerikai dollár, az egy csapatnak maximálisan elérhető pénzdíj 125 millió. Az elosztás az eredmények mellett a klubok kereskedelmi vonzerején is múlik – ez főként az európai topkluboknak juttat plusz pénzeket.
amelyeknek a plusz terhelés nem feltétlenül hiányzik, az extra bevétel viszont nagyon jól jön. Különösen igaz ez a nem európai klubokra, amelyek nagyon jelentős, potenciálisan versenytorzító bevételforráshoz juthatnak – de erről majd később. A plusz források megnyitása hozzájárulhat akár a totális európai hegemónia árnyalatnyi mérsékléséhez is – legalábbis a FIFA-nak ez biztosan érdeke lenne.
Ki adja erre a pénzt?
