Bár hivatalos bejelentés még egyik részről sem történt, a The Athletic biztosan állítja, a BBC is azt írja, és német részről a Bild is megerősíti, hogy a Liverpool és a Bayer Leverkusen szóban már megállapodásra jutott, azaz megegyezett Florian Wirtz átigazolását illetően.
A Liverpool 136,3 millió euró (116 millió font) összeget fizet a a 21 éves német támadó-középpályás átigazolásáért, ami két tételből áll össze: 117,5 millió eurós (100 millió font) kezdőrészletből és további 18,8 millió eurós (16 millió font) bónuszokból. Ez az összeg klubrekord a Liverpool számára, és amennyiben a bónuszok is lehívásra kerülnek, úgy brit rekordot is jelent az átigazolást.
A lap szerint a Liverpool sportigazgatója, Richard Hughes, és a Leverkusen sportigazgatója, Simon Rolfes által vezetett megbeszélések főként aszerződés struktúrájára, a fizetési feltételekre, valamint az esetleges kiegészítő szolgáltatások jellegére összpontosítottak.
A német középpályás a múlt szezonban 45 mérkőzésen 16 gólt és 15 gólpasszt jegyzett, miközben a Leverkusen a Bundesliga második helyén végzett, és bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, ahol a Bayerntől kapott ki.
Az előző szezonban Wirtz kulcsszerepet játszott abban, hogy csapata veretlen hazai szezonnal megszerezte első Bundesliga bajnoki címét, valamint bejutott az Európa-liga döntőjébe, ezalatt 49 mérkőzésen 18 gólt szerzett és 20 gólpasszt adott, amivel a szezon legjobb játékosa díjat nyerte el Németországban.
A Liverpool és a Leverkusen közötti a tárgyalások már a nyári átigazolási időszak elején elindultak, miután az angol klub megvette Jeremie Frimpongot (35 millió euró). A holland szélső hátvéd ötéves szerződést köttött és a leigazolását május 30-án jelentették be, miután Trent Alexander-Arnold a klubvilágbajnokság előtt a Real Madridhoz távozott.