Nemzetközi foci

A Bayernből kap csapattársat Sallai Roland – ilyen fogadtatásról álmodik mindenki

Adem Kutucu/Anadolu via Getty Images
Adem Kutucu/Anadolu via Getty Images

Leroy Sané öt év után elhagyja a Bayern Münchent és a Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray labdarúgója lesz. A 29 éves, 70-szeres német válogatott szélsőt megtartotta volna korábbi klubja, vitte volna az Arsenal, a Fenerbahce és az al-Hilal is, a Galata azonban mindenkit beelőzött.

A német Sky Sports újságírója, Florian Plettenberg szerint az egyik ok az volt, hogy az elmúlt két-három hétben messze a Galata mutatta a legtöbb érdeklődést a játékos iránt, rendszeresek voltak a telefonhívások, az üzenetváltások és a találkozók.

Valamint a Galatasaray évi 15 millió eurós nettó fizetést tud biztosítani Sanénak, ami még a bayernes fizetésénél is jobb.

Leroy Sané szerződése lejár Münchenben, így szabadon igazolhatóként vált majd klubot. Már szerda este Isztambulba repült, az útját több mint egymillió török drukker kísérte figyelemmel. Tömeg fogadta a reptéren is, és a hotelbe tartó útján is fáklyás drukkerek fogadták.

Csütörtökön esik át a kötelező orvosi vizsgálaton, majd 2028-ig ír alá a Bayernnel a többi közt négy bajnoki címet nyert focista. A Galata az előző szezonban duplázni tudott, a bajnoki cím mellett a kupát is megnyerte otthon.

Olvasói sztorik