HIRDETÉS
Nemzetközi foci

Ter Stegen úgy érzi, elárulták, háborúra készül a Barca ellen

Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Marc-André ter Stegen ott van a német válogatott franciák ellen kezdőjében a Nemzetek Ligája bronzmeccsén, miközben a spanyol portálok azt találgatják, van-e még maradása a Barcelonánál.

A 33 éves kapus az előző idény első hat spanyol bajnokiján csapatkapitányként védte a Barcelona kapuját, aztán a Villarreal elleni meccsen súlyos sérülést szenvedett, műteni kellett, és csak a hajrában térhetett vissza.

Amikor kidőlt, a Barca leigazolta Wojciech Szczesnyt, aki remekül pótolta Ter Stegent, és a német kapus nem viselte jól, hogy Hansi Flick edző felépülése után is inkább lengyel kollégáját favorizálta.

Ter Stegen egy, a német médiában megjelent interjúban gyakorlatilag üzent edzőjének, hogy készen áll arra, hogy védjen, aztán olyanannyira zokon vette, hogy nem került vissza a kapuba, hogy az Inter elleni BL-elődöntő visszavágójára el sem utazott a társakkal.

Amit a klubnál nem igazán díjaztak, hiszen a csapatkapitányról van szó, és a francia védő, Jules Koundé például sérülten is elutazott a többiekkel.

Ter Stegen olyannyira duzzogott a kevés játéklehetőség miatt, hogy a bajnoki ünneplés során nem akart beszédet mondani a szurkolók előtt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bár Ter Stegen szerződése 2028 nyaráig érvényes, a Barcánál új kapus szerződtetését tervezik, aki nem más, mint Joan García, a városi rivális Espanyol kapusa.

És van esély arra is, hogy Szczesny hosszabbít, épp ezért a klubnál megszabadulnának az egyik legjobban fizetett játékosnak számító Ter Stegentől, és a Sport nevű spanyol oldal szerint a Barca kész arra, hogy kompenzáció gyanánt egyévi bérét kiperkálja neki.

A játékos azonban erre nem bólintott rá, ő első körben meg akart harcolni a helyéért a csapatban, és úgy érzi, a klub elárulta azzal, hogy olyan információkat szivárogtatott ki a sajtónak, amelyek őt nem tüntetik fel túl jó színben.

A Sport szerint Ter Stegen ragaszkodik ahhoz, hogy ha el akarják küldeni, akkor a szerződéséből hátralévő háromévi fizetést utalja át neki a klub. A spanyol portál úgy fogalmaz, a kapus kész háborúba menni klubja ellen.

Ugyanakkor Ter Stegen is tisztában van vele, hogy jövő nyáron világbajnokságot rendeznek, és ha nem kapja meg a folyamatos játéklehetőséget, akkor elveszítheti a helyét a német válogatott kezdőjében is.

Olvasói sztorik