Nemzetközi foci bajnokok ligája

A PSG tinédzser támadója az Inter kivégzésével rúgta rá az ajtót a világra

Michael Regan - UEFA/UEFA via Getty Images
Michael Regan - UEFA/UEFA via Getty Images

Désiré Doué bebizonyította, hogy nem csak nevében tehetséges (vezetékneve szó szerint azt jelenti, hogy tehetséges). A PSG fiatal támadója június 3-án ünnepli majd 20. születésnapját, és mindezt francia bajnokként, Francia Kupa- és Bajnokok Ligája-győztesként teheti majd.

Ez az első szezonom itt, és az egyik álmom volt, amikor idejöttem, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját. Nagyszerű játékosok fordultak meg itt és nem nyertek, de mi most hihetetlen kollektív erőt mutattunk, ami egyszerűen csodálatos

– mondta az Internazionale ellen 5-0-ra megnyert meccs hőse a lefújás után, Doué ugyanis két gólt is szerzett, és ő adta a gólpasszt Achraf Hakiminek az első találatnál.

A meccs összefoglalója:

Az Angers városában született Doué ötévesen került a Rennes akadémiájára, majd előbb a tartalékok közt játszott, az első csapatban 2022 augusztusában mutatkozott be. A hónap végén az első találatát is összehozta, így ő lett a topligák első 2005-ben született gólszerzője. Egyértelmű volt, hogy nem tudja sokáig megtartani a Rennes, két szezon után, 2024 nyarán leigazolta őt a PSG, a fővárosiak 50 millió eurót fizettek érte. A beilleszkedése azonban nehezen ment, amiben alighanem az is közrejátszott, hogy a nyáron szerepelt a francia válogatottban, amely a hazai olimpián ezüstérmet szerzett.

Désiré Doué volt a meccs embere.

Hogy milyen nehezen kapta el a fonalat, azt visszaadja, hogy a szezon első négy hónapjában mindössze négyszer rakta a kezdőbe Luis Enrique. A spanyol edző azonban, ahogyan tette azt Ousmané Dembélé esetében, ki tudta hozni játékosából a maximumot, Doué december közepétől pedig egyre jobban formába lendült. Végül 54 mérkőzésen 15 gólt szerzett és 16 gólpasszt osztott ki, a BL-ben ötször talált kapuba és négy asszisztja volt – ezek nagy részét az egyenes kieséses szakaszra tartogatta.

Időre volt szükségem, hogy alkalmazkodjak a Paris Saint-Germain játékához, de nagyszerű társak vannak mellettem, ez segít abban, hogy napról napra jobb legyek. További nagyszerű dolgokat érhetünk el a csapattal

– mondta Doué, amit csak alátámaszt, hogy a 21. században a párizsi kezdő volt a legfiatalabb a BL-döntők történetében, 25 év és 96 nap volt az átlagéletkor.

Désiré Doué minden idők legfiatalabb játékosaként adott gólpasszt egy Bajnokok Ligája-fináléban, és a legfiatalabb, aki gólt és asszisztot is jegyzett az aranymeccsen. A csodálatos szezonja pedig folytatódhat, ugyanis tagja a Nemzetek Ligája négyes döntőjére készülő francia válogatottnak, míg a PSG is tagja a klubvilágbajnokság mezőnyének.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik