Nemzetközi foci

Reagált az olasz válogatott focista, akit azzal vádolnak, hogy részegen az öltözőbe vizelt, és megvert két fiatal játékost

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Roma eddig is súlyos vádakkal illette a klub korábbi játékosát, Nicoló Zaniolót, de a focista bűnlajstroma most további tételekkel bővült.

A Fiorentina és a Roma a Primavera-bajnokság elődöntőjében találkozott a firenzei Viola Parkban, és a mérkőzés után Zaniolo bement a rómaiak öltözőjébe. Ő maga azt állítja, hogy csak beköszönt a meccset elvesztő Roma öltözőjébe, a római klub azonban egészen másról számolt be közleményében.

E szerint a római öltözőbe engedély nélkül belépő Zaniolo ittasnak tűnt, és előbb odavizelt az öltözőbe, majd provokálni kezdte a játékosokat, és megütötte Mattia Almavivát, Marco Littit pedig nagy erővel egy padnak lökte.

A Roma közleménye szerint mindkét játékos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett Zaniolo erőszakos cselekedete miatt.

A 25 éves, 19-szeres olasz válogatott focista szerdán egy Instagram-történetben osztotta meg saját verzióját a történtekről.

„Úgy döntöttem, az igazságban bízva nem térek ki újra a hétfői kellemetlen eseményekre, az elmúlt napokban azonban kénytelen voltam számos pontatlan és fantáziadús történetet olvasni és meghallgatni, még az egyik korábbi csapatomtól is, amelyet továbbra is csodálok. Hivatalos közleményükben ugyanis olyan eseményekről és részletekről számoltak be, amelyek teljesen alaptalanok és távol állnak az igazságtól.

Ahelyett, hogy megvizsgálták volna ennek az incidensnek a dinamikáját (és azt, ahogy a klub részéről viselkedtek páran), inkább a nevetséges részleteket hangsúlyozták (például azt a tényt, hogy teljesen jogszerűen használtam a klubom edzőközpontjának egyik mosdóját), és kellemetlen célzásokat tettek az illuminált állapotomra, ami szintén nem igaz

– írta Zanioló.

Aki azt állítja, ellenséges hangulat fogadta a Roma öltözőjében, de ismételten hangsúlyozta, hogy senkit sem bántalmazott fizikailag. Aztán hozzátette, a folyamatban lévő vizsgálat miatt nem kíván többet mondani, és köszöni a klubjának, valamint a hozzá közel állóknak a támogatást.

Zanioló korábban öt éven át erősítette az AS Romát, de a búcsúja nem sikerült szépre. A Galatasaray igazolta le 2023-ban, de azóta kölcsönben megjárta az Aston Villát, az Atalantát és most a Fiorentinát is.

Olvasói sztorik