Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere szerint a jobbik csapat maradt alul a Bajnokok Ligája-elődöntőben, amelyen csapata otthon 1-0-ra, Párizsban pedig 2-1-re kapott ki a PSG-től.
„Mi irányítottunk összesítésben 160 percen át, ezt az ellenfél is elismerte. A teljesítményünk rendben volt, a befejezésekkel akadtak problémák” – utalt arra, hogy Párizsban javarészt az angoloknál volt a labda, akik 61 támadásból 19-szer veszélyeztették a kaput, míg a francia együttes csak 26-szor.
Nekiszegezték a kérdést, hogy egy újabb trófeáról maradt le a csapata, és hogy sikerül-e erről a pontról szintet lépni.
Láttam, hogy mennyire akar ez a csapat, sírva fakadtak. Két éve még senki sem hitt bennünk, hogy bejutunk a Bajnokok Ligájába, vagy másodikak leszünk a bajnokságban és versenyben vagyunk
– felelte az edző, aki szerint a PSG elleni párharcban is megtettek mindent és a remek védéseket bemutató PSG-kapus, Gianluigi Donnarumma volt mindkét találkozón a mezőny legjobbja.
„Ő nyerte meg nekik ezt az elődöntőt. Tudjuk, hogy egy párharc megnyeréséhez az kell, hogy valaki kiemelkedően teljesítsen, és ezúttal ő jelentette a különbséget” – tette hozzá.
Az összefoglaló:
A párizsiakat irányító Luis Enrique ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy
A Paris Saint-Germain 2020 után jutott be újra a BL döntőjébe, amelyben május 31-én az Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.