Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Az igazi életem akkor kezdődött, amikor rákos lettem” – iszonyú mélyről állt talpra az Inter valószerűtlen BL-hőse

PIERO CRUCIATTI / AFP
PIERO CRUCIATTI / AFP
Francesco Acerbi az Inter szempontjából a legjobbkor szerezte meg első BL-gólját, akkor, amikor a csapat a kiesés szélén tántorgott a Barca elleni elődöntőben. A 37 éves védő legyőzte a rákot, és szabadulni tudott az alkohol rabságából is, a betegség után kapott második esélyből pedig a pályán és azon kívül is megpróbálja a legtöbbet kihozni.

bajnokok ligája

Kovács István vezeti a BL-döntőt
A Federer-rajongó focikapus mostanra elérte, hogy már senki nem rugózik a magasságán
Mbappé elment, a siker lehetősége visszatért: a letámadás fegyvere viheti Európa csúcsára a Paris Saint-Germaint
Őrült BL-döntőt ígér a két dinamikus, támadó szellemű csapat csatája
Még több Kevesebb

Az elődöntő második felvonásának 87. percében, Raphinha gólja után állt először továbbjutásra a Barcelona az Inter elleni, sokáig emlékezetes Bajnokok Ligája-párharcban. Alig pár percet kellett volna kihúznia Hansi Flick csapatának, hogy 2015 után ismét döntőt játszhasson, ám a Barca nem adta fel a saját stílusát, nem állt be a saját kapuja elé, és erre ráfázott: a 90+3. percben ugyanis a párharc során végig fantasztikusan futballozó Denzel Dumfries beadásánál a magát centernek kinevező belső védő, Francesco Acerbi megelőzte kollégáját, Ronald Araujót, és a léc alá pörgetve megmentette az Intert.

A 37 éves Acerbi teljesen átadta magát az euforikus pillanatnak, előbb a mezét, majd az aláöltözetét kapta le örömében, megfeledkezve arról, hogy a gólja révén épp ő intézte el, hogy még kétszer 15 percnyi kőkemény meló és feszült koncentrálás várjon rá, ahol nem kaphat újabb sárgát.

A futball gyakran produkál filmbe illő történeket, és valahol sorsszerű, hogy az az Acerbi lépett elő főhőssé, akivel kapcsolatban már az is kisebb csoda, hogy egyáltalán még játszik, az élet ugyanis keményen próbára tette.

Hogy milyen ember ez a 192 centis, elsőre marconának tűnő, agyontetovált fickó, azt jól visszaadja egy 2019-es történet. Az olasz válogatott tagjai egy római gyerekkórházban jártak, ahol meccsjegyeket és ajándékokat osztogattak. A program végeztével a csapattagok már felszálltak a buszra, de Acerbi jelezte, ő még marad, mert van még néhány gyerek, akivel szeretne beszélgetni, időt tölteni.

„Menjetek nyugodtan, majd fogok egy taxit. Nekem még van itt egy kis dolgom” – mondta az akkoriban a Lazióban játszó védő. Ha valaki, ő tudja, milyen a kórházban feküdni és reménykedni, hogy jobbra fordul a helyzet,

ugyanis épp kezdte volna újraépíteni magát, amikor jött a szörnyű diagnózis, hogy rákos.

Acerbi alighogy aláírt 2013 nyarán a Sassuolóhoz, az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy hererákja van. A műtét elkerülhetetlen volt, de három héttel a beavatkozás után ismét edzésbe állt. Decemberben azonban egy doppingvizsgálat kirívóan magas hormonszintet mutatott ki nála, ami egyértelmű jele volt annak, hogy a rák kiújult.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik