Sok hőse volt az Internazionalénak a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntőbe, az egyik a csereként beállt Davide Frattesi, aki a hosszabbítás kilencedik percében megszerezte a párharcot eldöntő gólt. A középpályás ezután a lelátóhoz szaladt, majd felmászott a kerítésre és őrült ünneplésbe kezdett – amit kicsit túl is tolt az elmondása szerint.
Szerencsém van, hogy végig bírtam a meccset, mert akkorát ünnepeltem, hogy szédülni kezdtem és majdnem elájultam
– mondta a Sky Sportsnak Frattesi, akit ápolni is kellett és úgy kísértek le a pályáról, de aztán folytatni tudta a játékot.
A meccs összefoglalója:
A 25 éves játékos a fontos találatok embere ebben a BL-szezonban, a Bayern München elleni negyeddöntő első felvonásán például a 88. percben szerzett győztes gólt, az Inter pedig végül 4-3-ra nyerte meg a párharcot.
„Elképesztő, nem is tudok mit mondani. A Bayern elleni meccs után azt hittem, nem lehet megismételni azt az érzést, de ez a mostani még hihetetlenebb volt. Ez a futball szépsége” – mondta Frattesi, aki 2023-ban először kölcsönbe került az Interhez, a milánóiak tavaly nyáron szerezték meg végleg a játékjogát.