Az AC Milannál az idei év átmeneti krízisnek tűnik. A 2020 tavaszán beugróként érkező (és 2022-ben meglepetésre a csapatot a Serie A élére vezető) Stefano Pioli Szaúd-Arábiába távozott. A sikerkovács csak félig játszatott olaszos focit: a stabil védekezés és a kontrajáték ugyan megvolt, de a Serie A centrális hagyományaival ellentétben
A megoldás a portugál vonal lett, először a korábban a Sahtarnál, majd a Lille-nél megfordult Paulo Fonseca. Az addigi 4-2-3-1-et sebtiben 4-3-3-ra cserélte, és a korábbinál jóval több labdabirtoklást vizionált. Ahogy legtöbb portugál kollégája, ő is a taktikai periodizáció módszertanában hisz. Ez leginkább José Mourinho sikerei után vált híressé, és leginkább arról szól, hogy a technikai, taktikai és fizikai képességeket egymással kölcsönhatásban, a csapatra illesztett játékmodell keretében kell fejleszteni.
Ez egy olyan rugalmas edzői megközelítés tehát, ami többféle játékot is megjeleníthet a pályán: Mourinho, Nuno Espírito Santo, André Villas-Boas, és még sokan mások is a portugál futballkultúrának ezen a vívmányán nőttek fel, ám szinte mindegyikük némileg különböző, a saját szája íze szerinti játékot játszott csapataival.
Fonseca, ha nem is borzalmasan, de a korábbi időszakhoz képest mindenképpen ingoványosan teljesített a piros-feketékkel. Bár 18 bajnokin csak háromszor kapott ki, hat döntetlent is játszott a csapata, noha a Bajnokok Ligájában a gyenge kezdés után összejött a továbbjutás, sőt még egy meglepetés-győzelem is a Real Madrid ellen.
Ez azonban nem győzte meg a vezetőséget, és december 30-án kivágták Fonsecát. Az edző nem sokáig volt csapat nélkül, mert január végén már Franciaországban, az Olympique Lyonnál kapott munkát. Az azonban túlzás, hogy a kispadon ülne: a francia szövetség március elején kilenc hónapra tiltotta el, miután a játékvezető arcába üvöltött.
A Milan vezetősége pedig úgy döntött, marad a portugál vonalnál: az utód Sergio Conceicao lett, aki tavalyig bezárólag nem kevesebb mint hét évig irányította a Porto együttesét.
Az odahaza alkalmazott 4-3-2-1-es felállást nagyobb nemzetközi meccseken gyakorta cserélte 4-4-2-re, periodikusan váltogatva a saját térfélen való kompakt védekezést, és az ellenfél térfelén való agresszív letámadást.
Ilyenkor természetesen labdával is egyszerűbben futballozott a Porto, mint odahaza, gyakran alapozva a hosszú labdás, direktebb játékra. Felfogása tehát sokban hasonlított a portói nagy előd, José Mourinho örökségéhez. Conceicao eleinte Milánóban is a négy védőre szavazott, de az utóbbi hetekben egyre gyakrabban láthatjuk a csapatát háromvédős felállásban is. Ilyenkor Mike Maignan előtt Strahinja Pavlovic is csatlakozott a védősorban Matteo Gabbia és Fikayo Tomori mellé, miközben a bal oldali védő Theo Hernández mellett a 19 éves spanyol Alex Jiménez lett a másik szárnyvédő. Tijjani Reijnders és Youssuf Fofana duplahatosa állandónak tűnik, elöl pedig mostanában Luka Jovic vagy Tammy Abraham játszik centert, akit Leao balról, Christian Pulisic jobbról támogat.
A keret tehát első hallásra nem tűnik rossznak, ám a játék mégis meglehetősen inkonzisztens. Kezdjük a legfontosabbal:
Az idei szezonban összességében a Milan próbálkozott az egész Serie A-ban legtöbb hosszú indítással, 82-vel, a bajnoki címért harcoló Inter 76-tal egyelőre mögöttük van. Ami az OPPDA-mutatót illeti (akciónként átlagosan teljesített passz a saját térfélen, ez a letámadás intenzitását mérő PPDA-mutató inverze), ebben a két edző közötti különbségről is van pontos statisztikánk.
A 2024-es naptári év végéig bezárólag az addigi 17 mérkőzésen a Milan 15,77 passzt teljesített átlagosan akciónként a saját térfelén, ami a harmadik legtürelmesebb építkezés volt a mezőnyben. Az új edző érkezése óta ez a szám akciónként átlagosan 11,78 passzra esett vissza, ami mindössze a tizedik a mezőnyben. A labdakihozatal tehát jóval inkább leegyszerűsödött, és valóban, a Milannak magas letámadással szemben gyakran vannak nehéz pillanatai, Fofana és Reijnders duója gyakran bizonytalan abban, hogyan mozogja ki az ellenfél emberfogását.
Emiatt van, hogy a támadóknak kell visszább mozognia, érdekes, hogy a balszélső Leónak magasabb xGBuildup-mutatója (5,70) van, mint a védekező középpályás Fofanának (4.35). Ez azt jelenti, hogy Leao a kulcspasszok nélkül is nagyobb részt vállal a lövéssel végződő támadásokban, mint a francia védekező középpályás. Ha a kulcspasszokat, tehát a teljes akciókat is belevesszük a képbe (xGChain, minden passzláncolat, amiben a játékos részt vesz, és lövéssel végződik), ebben már Reijnders, az egyik védekező középpályás teljesít a legjobban az év vége óta (11,50), utánuk Leao, Pulisic, Theo Hernández és Fofana következik. A Milannak tehát jóval nehezebben megy az ellenfél letámadásának átjátszása, emiatt többször hagyatkoznak a direkt játékra.
