Nemzetközi foci

Kylian Mbappé csapata kiesett a harmadosztályba, ellene tüntettek a drukkerek

Franck Fife / AFP
Franck Fife / AFP

A Caen pénteken az életben maradásért lépett pályára a francia másodosztályban, de csúfos vereséget szenvedett, a közvetlen rivális Martigues elleni 0-3 pedig azt is jelenti, hogy három fordulóval a szezon vége előtt a csapat már biztos kieső. Több mint 40 éve nem esett meg a klubbal, hogy az első két osztály alatt szerepeljen.

A Caen többségi tulajdonosa 2024 szeptembere óta a Real Madrid francia válogatott csatára, Kylian Mbappé.

A szurkolók nem is titkolták elégedetlenségüket, többször is Mbappé-ellenes rigmusokat skandáltak a mérkőzés során.

A Caen teljesítménye a szezonban.

„A Mbappé-klán, ami késve érkezett, felelős ezért a kudarcért” – mondta az AFP-nek Christophe Vaucelle, a szurkolói csoport vezetője.

Mbappéék hibáiként azt róják fel többek között, hogy elhúzódott a tulajdonrész felvásárlása, miközben több játékos jövője is bizonytalan volt, ők aztán nem is tudtak rendesen felkészülni a szezonra, így a Caen gyakorlatilag végig csak szaladt a többiek után. Mindezek utána téli edzőváltás sem volt sikeres.

Ez rossz a régiónak, a városnak, a szurkolóknak. Kész katasztrófa. Mindig is úgy tekintettek a Caenre, mint a környék húzócsapatára, de most ez a csapat borzalmas állapotban van

– idézi az RMC Pierre Mankowskit, a klub korábbi edzőjét.

Kapcsolódó
„Ez egy vicc, találkozni akarok a felelősökkel” – kiakadt a Barca edzője a menetrend miatt
Hansi Flick már sokadik alkalommal emelte fel a hangját a meccsidőpontok miatt.
Olvasói sztorik