HIRDETÉS
Nemzetközi foci

Hiába a pazar szólógól, a Bayern nem tudta lenyomni a Dortmundot

Alexandra BEIER / AFP
Alexandra BEIER / AFP

2-2-es döntetlennel végződött a Bayern-Dortmund rangadó a Bundesligában.

Az első félidő felejthető játékot hozott, ám a második felvonásban nagyon belehúztak a csapatok. Az első csapást a Dortmund vitte be, Ryerson beadásánál Kim Mindzse és a hazai kapus, Urbig is csak bámészkodott, Beier pedig kihasználta ezt, és magasra felugorva a hálóba fejelt.

A Bayern edzője, Vincent Kompany a 63. percben hozta be Gnabryt, és ez jó döntésnek bizonyult: a német válogatott csatár az egyenlítésben is szerepet játszott, de akkor a korábbi dortmundi, Guerreiro fejezte be góllal az akciót, majd négy perccel az első hazai találat után Gnabry vágott ki egy látványos szólót, és ezzel már a müncheniek álltak jobban.

A Dortmund nem adta fel, és Guirassy remek mutatványa után egyenlíteni tudott, a guineai csatár addig zsonglőrködött Dier szorításában, amíg szép mozdulattal kapura tudta húzni a labdát, ezt Urbig még védte, de a kipattanót Anton bepofozta.

Innentől őrült hajtás indult a győztes gólért, de a nagyobbnál nagyobb helyzetek mindkét oldalon kimaradtak.

A Bayernnél nem kell nagyon szomorkodni a döntetlen miatt, mivel a második helyezett Leverkusen szintén eldobott két pontot. Xabi Alonso csapata nem bírt az Union Berlinnel, amelyben Schäfer András végigjátszotta a meccset.

Bundesliga, 29. forduló:

Bayern München – Borussia Dortmund 2-2 (0-0)
Bayer Leverkusen – Union Berlin 0-0
TSG 1899 Hoffenheim – FSV Mainz 2-0 (2-0)
Holstein Kiel – St. Pauli 1-2 (1-1)
Borussia Mönchengladbach – SC Freiburg 1-2 (1-1)
VfL Bochum – FC Augsburg 1-2 (0-1)

 

pénteken játszották:
VfL Wolfsburg – RB Leipzig 2-3 (0-2)

 

vasárnap játsszák:
VfB Stuttgart – Werder Bremen 15.30
Eintracht Frankfurt – 1. FC Heidenheim 17.30

 

A tabella:
1. Bayern München 29 83-29 69 pont
2. Bayer Leverkusen 29 63-34 63
3. Eintracht Frankfurt 28 55-42 48
4. RB Leipzig 29 47-37 48
5. FSV Mainz 05 29 46-34 46
6. SC Freiburg 29 40-45 45
7. Borussia Mönchengladbach 29 46-43 44
8. Borussia Dortmund 29 54-45 42
9. FC Augsburg 29 33-40 42
10. VfB Stuttgart 28 51-44 40
11. Werder Bremen 28 45-53 39
12. VfL Wolfsburg 29 51-45 38
13. Union Berlin 29 26-40 34
14. TSG Hoffenheim 29 36-52 30
15. St. Pauli 29 25-35 29
16. FC Heidenheim 28 32-53 22
17. VfL Bochum 29 29-61 20
18. Holstein Kiel 29 40-70 18

Olvasói sztorik