Nemzetközi foci

NL: a német futball új hőse egy 15 éves labdaszedő

youtube.com
youtube.com

Egészen megdöbbentő gól is kellett ahhoz, hogy a németek végül 5-4-es összesítéssel legyőzzék Olaszországot a Nemzetek Ligájában és ezzel bejussanak a sorozat elődöntőjébe (az első meccset csütörtökön 2-1-re nyerték idegenben).

Történt, hogy a vasárnapi 3-3-as végeredménnyel záródó visszavágón a második hazai gól előtt szöglethez jutottak a németek. Egy 15 éves labdaszedő, aki ugyan életében először látta el ezt a pályaszéli feladatot, villámgyorsan kiszúrta, hogy Gianluigi Donnarumma és az összes olasz a helyezkedéssel van elfoglalva, senki sem figyeli, mi zajlik a szögletzászlónál, és ezalatt a reklámtáblák mögül gyorsan a felé futó Joshua Kimmichnek dobta a labdát, aki így a szokásos előkészület nélkül azonnal elvégezte a sarokrúgást, Jamal Musialához passzolt, aki pedig az üresen maradt kapuba lőtt. A jelenet itt nézhető meg.

A német RTL megszólaltatta a pillanat hősét, Noel Urbaniakot, aki a gól után csak szerényen vigyorogva álldogált a reklámtábla mellett.

A sarokzászlónál álltam. Összenéztem Kimmichel és láttam, azonnal szüksége van a labdára. Egyből odadobtam neki, majd Musiala gólt lőtt. Hihetetlenül boldog voltam

– nyilatkozta a srác az RTL riporterének a drámai, 3-3-as döntetlen után.

„Mindhárom abszolút világszínvonalú munkát végeztek abban a pillanatban” – mondta Julian Nagelsmann szövetségi kapitány Kimmichre, Musialára és bizony, Noel Urbaniakra utalva a meccs utáni értékelésében.

A 15 éves srácnak Kimmich is köszönetet mondott, és egy aláírt labdával lepte meg emlékül, míg a német szövetség, a DFB sportigazgatója, Rudi Völler egy ingyenes jegyet ígért neki a következő hazai mérkőzésre.

Egyébként a találkozó kapcsán az IFFHS megjegyezte, hogy a németeknek a vasárnapi volt a harmadik olyan mérkőzésük, amelyet az első félidőbeli háromgólos előny dacára nem tudtak megnyerni. Az első ilyet Magyarország ellen vívták 1912-ben, amikor 4-1-re vezettek a félidőben, a vége azonban 4-4 lett. Ugyanígy zárult az a meccsük is, amelyet a svédekkel vívtak 2012-ben és amelynek félidejében 3-0-ra elhúztak.

Nemzetek Ligája, negyeddöntők, visszavágó

Portugália-Dánia 5-2 (1-0, 3-2, 4-2) – hosszabbítás után
Továbbjutott: Portugália, 5-3-as összesítéssel.

 

Spanyolország-Hollandia 3-3 (1-0, 2-2, 3-2) – 11-esekkel: 5-4
Továbbjutott: Spanyolország, 11-esekkel.

 

Franciaország-Horvátország 2-0 (0-0, 2-0, 2-0) – 11-esekkel: 5-4
Továbbjutott: Franciaország, 11-esekkel.

 

Németország-Olaszország 3-3 (3-0)
Továbbjutott: Németország, 5-4-es összesítéssel.

Kapcsolódó
Egészen megdöbbentő gól is kellett ahhoz, hogy a németek túljussanak az olaszokon a Nemzetek Ligájában
Olaszország a második félidőben háromgólos hátrányból egyenlített.
Olvasói sztorik