Nemzetközi foci

„Az elitdivízióban a helyünk, mert ez a generáció megérdemli” – a törökök magabiztosan érkeztek Budapestre

Arpad Kurucz / ANADOLU / Anadolu via AFP
Arpad Kurucz / ANADOLU / Anadolu via AFP

Ismail Yüksek, a török válogatott labdarúgója szerint minden adva van most a csapatánál ahhoz, hogy szintet lépjen a Nemzetek Ligájában. Törökország hazai pályán, Isztambulban 3-1-re nyert, így kétgólos előnyből várja a Magyarország elleni osztályozó budapesti visszavágóját.

5 fotó

„Az első meccsen hozzánk illő teljesítményt nyújtottunk, nyertünk, ezt az előnyt pedig ki kell használnunk. El kell mondanom valamit, amit mindig el szoktam:

rendkívül családias a hangulat most a válogatottban. Itt lenni egyszerre büszkeség és megtiszteltetés. Ugyanilyen hozzáállással megyünk majd bele a vasárnapi mérkőzésbe is, hogy megszerezzük a számunkra kellő eredményt és feljussunk az A divízióba

– mondta a szombati sajtótájékoztatón Yüksek, amit a Hürriyet idézett.

A Fenerbahce középpályása az első meccsen csereként 18 percet kapott, amiért rendkívül hálás Vincenzo Montellának. Megjegyezte, boldog lesz, ha pályára léphet a visszavágón is, de megjegyezte: nem az egyének a fontosak, hanem az, hogy a csapat győzzön,

Az A divízió az, ahol a legjobbak vannak. Úgy gondolom, hogy ott a helyünk, mert ez a generáció megérdemli

– mondta a 26 éves labdarúgó, aki felemlegette, hogy az Eb-n is karnyújtásnyira voltak az elődöntőtől, így a közelmúlt bizonyította, fel tudják venni a legjobbakkal a versenyt.

A találkozó a teltházas Puskás Arénában vasárnap 18 órakor kezdődik, a német Felix Zwayer lesz a játékvezető, akinek sötét foltok is vannak a múltjában. A párharc győztese 2026 őszén a Nemzetek Ligája élvonalában, a vesztese a B divízióban szerepelhet. A magyar válogatott a C Ligában kezdett, de egyből feljutott a B-be, majd utána az A-ba, ahol a legutóbb megőrizte a tagságát.

Kapcsolódó
Agresszívan kezdő magyarokra számít a török futballkapitány
Montella szerint csapata sokat tanult a tavaly 1-0-ra elvesztett felkészülési mérkőzésből.
Olvasói sztorik