A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, Thiago Motta és a Juventus egyre közelebb van a szakításhoz. Nem véletlen, ugyanis a szakemberben megrendült a bizalom azt követően, hogy a csapat egy hónapon belül ki esett a Bajnokok Ligájából (hosszabbításban a PSV ellen) és az Olasz Kupából (tizenegyesekkel az Empoli búcsúztatta), majd a legutóbbi két bajnokin előbb hazai pályán egy súlyos 0-4-be futott bele az Atalanta ellen, majd Fiorentina verte 3-0-ra.
Ugyan Cristiano Giuntoli sportigazgató a firenzei zakót követően megerősítette meg tisztségében Mottát, a Gazzetta szerint csak azért tette, mert a válogatott szünetet arra akarta használni, hogy mérlegelje az előnyöket és hátrányokat.
A hírek szerint azonban már van ötlet: Roberto Mancinit állítólag érdekelné a feladat, még úgy is, hogy egyelőre csak négy hónapra kap megbízatást, de ha az első négy közé vezeti a Juvét, úgy szerződése egy évvel meghosszabbodik.
Felmerült Igor Tudor neve is, a horvát futballozott is a Juventusban, majd Andrea Pirlo asszisztenseként is dolgozott, tehát ismeri a környezetet és nagyon közel áll a klubhoz.
A legizgalmasabb pletyka azonban mégiscsak az lenne, hogy Zinedine Zidane vállalja a szezon végét.