Sokba került a Viktoria Plzen múlt heti, hazai 2-1-es veresége a Lazio ellen az Európa Liga nyolcaddöntőjében, a csehek ugyan a visszavágón ledolgozták hátrányukat, végül azonban a római csapat Alessio Romagnoli 77. percben szerzett találatával bebiztosította a továbbjutást.
A másik olasz csapat, az AS Roma kiesett, mert ugyan a hazai meccsen 2-1-re győzött, a visszavágón már a 11. percben emberhátrányba került Mats Hummels kiállítása miatt. A Bilbao ezt kihasználta, és a kétgólos Nico Williams vezérletével 3-1-re győzött.
Az Olympiakosznak kilátástalan volt a helyzete, és ugyan 2-1-re legyőzte a Bodö/Glimt csapatát, a norvégiai 3-0-s vereség után kiesett. Ugyancsak búcsúzott a holland bajnokság listavezetője, az Ajax, amely az amszterdami 1-2 után Frankfurtban sima négyest kapott.
A Manchester United a spanyolországi 1-1-es döntetlen után az Old Traffordon rendezett második meccsen 10 perc után hátrányba került a Real Sociedaddal szemben, Bruno Fernandes viszont az első és a második félidőben is értékesített egy-egy büntetőt, majd a 87. percben akcióból is betalált. A ráadásban még Diogo Dalot is eredményes volt, így a manchesteriek készülhetnek a negyeddöntős párharcra az Olympique Lyon ellen. A francia együttes a román FCSB-t verte nagyon simán, 4-0-ra otthon, s így kettős győzelemmel lépett tovább.
A Tottenham a Hollandiában elszenvedett egygólos vereség után saját közönsége előtt már nem hibázott, 3-1-re legyőzte az Alkmaart, ezzel összességében magabiztosan került a negyeddöntőbe, ahol majd az Eintracht Frankfurt lesz az ellenfele.