Annak ellenére, hogy a Liverpool hazai pályán végül tizenegyesekkel elbukott a Bajnokok Ligájában a PSG-vel szemben, Arne Slot számára az angol csapat vezetőedzője úgy nyilatkozott: ez volt edzői karrierje során a legjobb mérkőzés, amin részt vett.
Nekem edzőként nincs olyan múltam, mint amilyen a Liverpoolnak van, de itt most két csapat játszott elképesztően magas színvonalon. Hihetetlenül intenzív volt az első 25 perc. Emlékszem, hogy erős volt a Manchester City vagy a Real Madrid elleni kezdés is, de lenyűgöző volt, amit az első 25 percben nyújtottunk. Miközben felnéztem az eredményjelzőre, és már 1-0-s hátrányban voltunk
– mondta a holland edző a sajtótájékoztatóján az ESPN cikke szerint.
A PSG hazai pályán – ne szépítsük – lefocizta a Liverpoolt, mégis az angolok nyertek. A visszavágón Szoboszlai Dominikék uralták a meccs nagy részét, mégis a franciák dolgozták le a hátrányukat, majd miután a hosszabbítás nem hozott döntést, jött a tizenegyespárbaj, amiben Gianluigi Donnarumma kivédte Darwin Núnez és Curtis Jones lövését is, míg párizsi oldalon senki sem rontott.
Az összefoglaló:
„90 perc alapján nem gondolom, hogy veszítenünk kellett volna. A két mérkőzés alapján talán tényleg hosszabbításnak kellett következnie, amiben viszont talán a PSG volt valamivel jobb, majd jöttek a tizenegyesek, és elbuktunk.
Tudom, sokkoló, és talán nem is most kell ezzel előállnom a játékosaimnak, de az előző szezonban nem szerepeltünk a Bajnokok Ligájában. Előtte meg 5-2-re kaptunk ki a Real Madridtól hazai pályán. Szóval, ha valahogy ki kell esni, akkor így essünk ki – küzdelemben, Európa egyik legjobb csapatával szemben
– mondta Slot, aki kitért rá, talán kissé szerencsétlenek voltak, hogy a ligaszakasz megnyerése után is megkapták a PSG-t, de el kell fogadniuk, hogy most ilyen a lebonyolítás.
A Liverpool a hétvégén Ligakupa-döntőt játszik a Newcastle United ellen, és Arne Slot szerint nem is következhetne jobb mérkőzés, mert minden labdarúgó és edző álma, hogy döntőket játszhasson. A Pool egyébként a BL mellett az FA Kupából is kiesett már, a bajnokságot viszont utcahosszal vezeti.
A PSG-re a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében majd az Aston Villa-Brugge párharc továbbjutója vár, az angolok idegenben szereztek 3-1-es előnyt.