Marc-André ter Stegen és Daniela Jehle 2012-ben találkoztak, 2017 májusában házasodtak össze Spanyolországban. Két gyermekük született, Ben 5, Tom 1 éves.
A március 6-i bejelentésük váratlanul érte a közvéleményt.
Üdvözlök mindenkit, alapos megfontolás után Danival úgy döntöttünk, hogy külön utakon járunk. Ez a döntés nem volt könnyű számunkra, de mindketten úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb lépés számunkra
– írta a közösségi oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A pár kiemelte, hogy elsősorban két gyermekére szeretne koncentrálni, hogy a továbbiakban is szeretetteljes és stabil környezetet biztosítsanak számukra.
„Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy szülőként együtt dolgozzunk, és tisztelettel és elismeréssel bánjunk egymással, ahogyan eddig is tettük. Mindenkitől mgértést kérünk és a magánéletünk tiszteletben tartását. Köszönjük” – írták a bejegyzésben.
A spanyol sajtóban gyorsan elterjedt a hír, bár egyes médiumok, mint például a Cataluna Radio jóval tovább ment, és az egyik műsorban azt sugallta, hogy a szakítás a feleség hűtlensége miatt következett be.
A műsorban konkrétan arra hívták fel a figyelmet, hogy Daniela viszonyt folytatott a személyi edzőjével. A válság bizonyítékaként pedig rámutattak arra, hogy Ter Stegen már hónapokkal ezelőtt a barcelonai Grand Hyatt szállodába költözött.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Helyrehozhatatlan kár
Ter Stegen hétfőig tűrt, majd közösségi oldalán egy közleményben kifakadt, megvédve feleségét és megtámadva az őket rossz színben feltüntető újságírókat.
„Megdöbbentett és csalódott vagyok a Catalunya Ràdio vezetése és az ellenőrzés hiánya miatt, amiért álhíreket terjesztettek és megsértették a személyes jogokat. Juliana Canet, Roger Carandell és Marta Montaner újságírók hazugok, akik hamis híreket terjesztettek, nyilvánosan megsértve a feleségemet, Danielát, súlyosan rontva annak jó hírnevét” – írta.
Nem történt hűtlenség Daniela részéről. Nincsen harmadik fél. Ez tény. Teljesen elfogadhatatlan, hogy a kormány által irányított közmédia ezt terjeszti, hamisan vádolja és személyében támadja Danielát. A kár helyrehozhatatlan.
A bejelentést követően a rádió is reagált, és nyilvánosan bocsánatot kért, hozzátéve, azon fognak dolgozni, hogy a jövőben ne forduljanak elő hasonló események.