Nemzetközi foci

A bravúros EL-siker után valószínűleg végleg kicsekkolt a bajnoki címért folyó harcból a Lazio

Mattia Zaccagni csapatkapitány lefújáskor már érezte, hogy túl nagy már a szakadék az első helyhez képest.
Mattia Zaccagni csapatkapitány lefújáskor már érezte, hogy túl nagy már a szakadék az első helyhez képest.

A Lazio labdarúgócsapata hétfő este 1-1-es döntetlent játszott az Udinesével.

A hazai csapatnak nagy szüksége lett volna a három pontra, mert roppant kiélezett az élmezőny, mégis Florian Thauvin talált be elsőként. A gól ráadásul jelentős szerencsétlenkedéstkövetően született meg.

Sokáig nem örülhetett az Udinese, mert Alessio Romagnoli tíz perc múlva egyenlített egy szögletet követően, de mint utóbb kiderült, ezzel a végeredmény is megszületett. Bár sokáig tartotta a lépést az élmezőnnyel, a Lazio így már tíz pontra van az éllovas Intertől, ráadásul nem tudta kihasználni, hogy kikapott a Juventus, mert egy ponttal nem tudott a negyedik, Bajnokok Ligáját érő helyre fellépni. A bajnokságból tíz forduló van hátra.

Mivel a Coppa Italiából már kiesett a római együttes, így az Európa Liga megnyerésével kerülhet legközelebb egy trófea megnyeréséhez, főleg miután kilenc emberrel is nyert a Viktoria Plzen elleni nyolcaddöntő első meccsén.

Eredmények – Serie A, 28. forduló

SS Lazio-Udinese 1-1 (1-1)

vasárnap játszották:

Empoli-AS Roma 0-1 (0-1)

Juventus-Atalanta 0-4 (0-1)

Hellas Verona-Bologna 1-2 (0-1)

SSC Napoli-Fiorentina 2-1 (1-0)

szombaton játszották:

Lecce-AC Milan 2-3 (1-0)

Internazionale-Monza 3-2 (1-2)

Parma-Torino 2-2 (0-1)

Como-Venezia 1-1 (0-0)

pénteken játszották:

Cagliari-Genoa 1-1 (1-0)

A tabella:

1. Internazionale 28 63-27 61 pont

2. SSC Napoli 28 45-23 60

3. Atalanta 28 63-26 58

4. Juventus 28 45-25 52

5. SS Lazio 28 50-36 51

6. Bologna 28 44-34 50

7. AS Roma 28 43-30 46

8. Fiorentina 28 43-30 45

9. AC Milan 28 42-32 44

10. Udinese 28 35-38 40

11. Torino FC 28 33-34 35

12. Genoa 28 26-36 32

13. Como 28 34-44 29

14. Cagliari 28 28-43 26

15. Hellas Verona 28 28-58 26

16. Lecce 28 20-46 25

17. Parma 28 34-48 24

18. Empoli 28 23-45 22

19. Venezia FC 28 23 42 19

20. AC Monza 28 23 48 14

Olvasói sztorik