28 forduló után az Inter 61 ponttal vezeti a Serie A tabelláját, mögötte a 60 pontos Napoli, illetve az 58 pontos Atalanta következik. A kiütéses siker és a szoros élmezőny meggyőzte Gian Piero Gasperinit, a bergamóiak edzőjét, hogy akár az első bajnoki cím megszerzésében is érdemes még reménykedni.
Soha nem szabad abbahagynunk az álmodozást. Mondhatjuk, hogy lehetetlen, de ha eléggé hiszünk benne, a dolgok lehetségessé válhatnak
– nyilatkozta a találkozó utáni sajtótájékoztatón Gasperini.
„Tudjuk, hogy az Inter és a Napoli két kiváló csapat, ráadásul előbbivel egy hétmeccses vereségsorozatban vagyunk. Ugyanakkor sohasem jutottunk még el a szezon ezen a szakaszába úgy, hogy versenyben vagyunk az aranyéremért. Így soha nem lehet tudni” – tette hozzá a szakember, akinek csapata vasárnap, 20.45-kor az Intert fogadja.