Nemzetközi foci

Kezdőkörbe leszúrt zászló miatt verekedtek össze a belga futballisták

Kisebb botránnyal zárult a belga labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának vasárnap esti, bruges-i rangadója. A meccset a második helyen álló Club Brugge 3-1-re megnyerte a kiesés elkerüléséért küzdő, éppen pályaválasztó Cercle Brugge ellen, majd a győztes csapat egyik játékosa zászlót akart kitűzni a pálya közepére.

A vendégek svájci középpályása, Ardon Jashari a lefújást követően a szurkolóktól kapott egy zászlót, amivel befutott a Jan Breydel Stadion kezdőkörébe, és leszúrta a földbe.

Ennek szimbolikus jelentősége lehetett, hiszen a létesítmény közösen használja a két csapat, egy ilyen mozdulat azt is jelenthette, hogy a stadiont most a Club Brugge foglalta el.

Ráadásul belga lapok szerint hasonló eset előfordult már korábban is.

A másik csapatnál azonban ezt nem így gondolták, a lendületből érkező Cercle-kapus, Maxime Delanghe kirúgta a helyéről a zászlót, a játékosok pedig dulakodni kezdtek egymással.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CBS Sports Golazo (@cbssportsgolazo) által megosztott bejegyzés

Olvasói sztorik