Nemzetközi foci bajnokok ligája

BL: Mbappé elintézte a ManCityt, a PSG kiütéssel jutott tovább, kiesett a Juventus

OSCAR DEL POZO / AFP
Kylian Mbappé háromszor is megadásra késztette a manchesteri kapust, Edersont
OSCAR DEL POZO / AFP
Kylian Mbappé háromszor is megadásra késztette a manchesteri kapust, Edersont
Nem történt meglepetés Madridban, ahol a Real Madrid az idegebeli győzelem után hazai pályán, Kylian Mbappé triplájával 3-1-re verte a Manchester Cityt és bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A PSG 7-0-ra kiütötte a Brestet, a Dortmund beérte egy gól nélküli döntetlennel is a Sporting ellen. A Juventus idegenben, hosszabbítás után kiesett a PSV Eindhovennel szemben.

Real Madrid – Manchester City 3-1

A hét elején Pep Guardiola érdekes megjegyzést tett, a Manchester City spanyol szakvezetője a hazai 3-2-es vereséget követően úgy nyilatkozott, mindössze egy százalék esélyt lát arra, hogy idegenben megfordítsa az állást a Real Madrid ellen. Kedden aztán visszakozott, és azt mondta, csak viccelt ezzel kapcsolatban, minden esetre Carlo Ancelotti nem dőlt be a trükknek, és már az első félidőben nyugodtabban dőlhetett hátra.

A Real ugyanis már a 4. percben vezetést szerzett, Raúl Asencio a saját térfelének közepéről indította Kylian Mbappét, aki könnyedén lefutotta védőjét, majd egy pattanás után 16 méterről átemelte a kint kóborló Ederson kapust (1-0).

A 33. percben Rodrygo passzát követően ismét Mbappé villant, egy csellel tisztára játszotta magát, és öt City-játékos gyűrűjében belőtte a második gólját (2-0). Nem állt le a Real, a 61. percben Mbappé 16 méterről lőtte ki a jobb alsót (3-0).

A végén azért a City is betalált, Nico González a 92. percben állította be a 3-1-es végeredményt.

PSG – Brest 7-0

A Paris Saint-Germain is könnyedén gyalogolt be a nyolcaddöntőbe, az idegenbeli háromgólos győzelem után otthon is simán verte a Brest együttesét. Az első gólt a 20. percben Bradley Barcola szerezte, aki ugyan nem a legtökéletesebben vette át Fabián Ruiz indítását, de végül egy visszacselt követően a rövid sarokba lőtt (1-0).

A 39. percben Barcola csodás gólpasszt adott sarokkal, Hvicsa Kvarachelia a hosszú oldalon, bevetődve talált a kapuba (2-0).

A második félidőben is lendületben maradt a PSG, az 59. percben előbb Barcola közeli lövését védte a vendégek kapusa, majd a labda visszakerült a 16-os előterébe, ahonnan Vitinha bombázott a bal alsó sarokba (3-0).

Ezzel teljesen összeomlott a Brest, a 64. percben Desire Doué a bal felső sarkot lőtte szitává (4-0), öt perc múlva egy újabb sakk-matt helyzetet Nuno Mendes váltott gólra (5-0), majd Goncalo Ramos is betalált közelről (6-0).

A 7-0-s végeredményt Senny Mayulu állította be a 87. percben.

Dortmund – Sporting 0-0

Az előző idényben finalista Borussia Dortmundnak az idegenbeli 3-0-s siker után nem okozott gondot a továbbjutás, a Sporting elleni gól nélküli döntetlen is elég volt. A németek végig fölényben játszottak, az 59. percben Serhou Guirassy büntetőjét Rui Silva kivédte, negyedórával később pedig Emre Can találatát les miatt nem adta meg a játékvezető.

PSV Eindhoven – Juventus 3-1

Az eindhoveni első félidőben a legnagyobb izgalmat Renato Veiga korai kiválása jelentette, a vendég Juventus portugál válogatott védőjét már a 12. percben le kellett cserélni. Gólra az 53. percig kellett várni, amikor Noa Lang indította Ivan Perisicet, aki kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).

Nem sokáig örülhettek a hazaiak, a 63. percben Timothy Weah nagy bombával egyenlített (1-1). A 74. percben ismét fordult a kocka, ezúttal egy 16-oson belüli kavarodás végén Ismael Saibari bombázott öt méterről a kapuba (2-1).

Összesítésben 3-3, következhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás. A 98. percben a lendületben maradt PSV kettőre növelte előnyét, Johan Bakayoko jobbról centerezett, a labda pattogott a védők és a kapus között, Ryan Flamingo eszmélt a leggyorsabban és közelből betalált (3-1). A ráadás első félidejének végén Dusan Vlahovic visszahozhatta volna a Juvét, de a kapufát találta el.

A 113. percben Khéphren  Thuram előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a Juventus támadója ezt is elhibázta. A PSV sem tudta megnyugtatóan lezárni a meccset, a 120. percben Guus Til ziccerét védte Michele Di Gregorio – a hazaiak edzője, Peter Bosz nem véletlenül fogta a fejét.

A hosszabbítás végén még három percet rátett a bíró, de az eredmény már nem változott, a PSV jutott a legjobb 16 közé.

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó

Real Madrid (spanyol) – Manchester City (angol) 3-1 (2-0)
gól: Mbappé (4., 33., 61.), illetve Nico González (90+2.)
továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 6-3-mal

 

Paris Saint-Germain (francia) – Brest (francia) 7-0 (2-0)
gól: Barcola (20.), Kvarachelia (39.), Vitinha (59.), Doué (64.), Nuno Mendes (69.), Goncalo Ramos (76.), Mayulu (87.)
továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 10-0-val

 

Borussia Dortmund (német) – Sporting (portugál) 0-0
továbbjutott: a Borussia Dortmund 3-0-s összesítéssel

 

PSV Eindhoven (holland) – Juventus (olasz) 3-1 (0-0, 2-1, 3-1) – hosszabbítás után
gól: Perisic (53.), Saibari (74.), Flamingo (98.), illetve Weah (63.)
továbbjutott: a PSV 4-3-as összesítéssel

Olvasói sztorik