A Club Brugge labdarúgócsapatának vezetőedzője, Nicky Hayen elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy a halott anyjával beszélget a meccsei előtt.
A Bajnokok Ligájában már a legjobb 16 közé kerülés a tét, ráadásul a belga csapat 2-1-re nyerte az Atalanta elleni párharc első találkozóját. A visszavágó előtti sajtóeseményen vallott furcsa rituáléjáról Hayen
A meccsek előtt mindig beszélek a négy éve elhunyt anyámmal. Tavaly a belga rájátszás előtt mondtam neki, valami őrültséget szeretnék csinálni. Bajnoki cím lett belőle. Nem vagyok mélyen hívő, de úgy érzem, van benne valami, ami vonz. Hinnem kell, hogy így van
– mesélte a 44 éves szakember, akit márciusban eredetileg csak megbízott edzőnek neveztek ki a csapat élére, de jó munkáját látva véglegesítették.
Arról is szót ejtett persze, hogy nehéz dolguk lesz az Atalanta ellen, amely hazai pályán sokkal támadóbb felfogásban fog játszani.