Nemzetközi foci bajnokok ligája

Miért omlik össze egyre többször a Manchester City?

Mike Egerton/PA Images via Getty Images
Mike Egerton/PA Images via Getty Images
Minden eddiginél sebezhetőbbé vált az angol bajnoki címvédő, amely a bajnokságban utcahosszal van elmaradva a Liverpool mögött, a kiesés szélén táncol a Bajnokok Ligájában, a Ligakupában már elbukott, és egy harmadosztályú ellenféllel szemben szenvedett az FA Kupában. A riválisok elkezdtek focizni Pep Guardiola csapata ellen, ami látványosan nem ízlik a Citynek.

Ismerős érzés keríthette hatalmába azokat, akik kedden a Manchester City és a Real Madrid slágermeccsét nézték a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában: Pep Guardiola csapata hiába került kedvező helyzetbe, percek alatt bekapott két gólt, ezzel fordított a címvédő Real, amely aztán 3-2-re nyert, és így előnyből várhatja a visszavágót.

Nem először történt meg ilyen összeomlás a Manchester Cityvel a szezonban. A csapat legutóbbi 24 mérkőzésén kilencedik alkalommal esett meg, hogy tíz percen belül is két gólt kapott, ami meglepően magas szám, és rámutat arra, mennyire törékeny az angolok védelme.

A jelenségre a The Athletic újságírója, Liam Tharme hívta fel a figyelmet, aki az október 30-án, a Tottenham ellen elveszített Ligakupa-mérkőzés utáni időszakot vizsgálta, és állította össze a sokatmondó listát.

  • Először a Sporting elleni Bajnokok Ligája-meccsen esett össze vizes zokni módjára a City-védelem, 1-1-es állás után három percen belül kapott két gólt, majd veszített 4-1-re.
  • A Brighton elleni bajnokin a rivális 0-1-ről fordított öt perc alatt 2-1-re, és győzött.
  • A Tottenham ellen a bajnokságban 0-0 után a londoni rivális hét perc alatt volt eredményes kétszer, és nyert végül 4-0-ra.
  • A Feyenoord még nagyobb bravúrt hajtott végre a BL-ben, a hollandok ugyanis 15 percen belül háromszor mattolták a manchesteri védelmet, és jöttek fel 3-0-ról 3-3-ra.
  • A Manchester United elleni bukta alighanem a szezon egyik legfájóbbja, különösen úgy, hogy a 88. perc elején még 1-0-ra vezetett a City, aztán egyenlített Bruno Fernandes, majd a 90. percben Amad Diallo már a városi rivális győztes gólját szerezte meg.
  • A Brentford is a hajrában produkált nagy feltámadást, amikor 10 percen belül két találatot szerezve játszott 2-2-es döntetlent a bajnoki címvédővel.
  • A City a kiesés szélére sodródott a Bajnokok Ligájában, amikor a PSG elleni meccset 2-0-s előnyből bukta el 4-2-re a ligaszakaszban. A párizsiknak négy percen belül szerzett két góllal sikerült kiegyenlíteniük a győzelem felé vezető út során.
  • Az Arsenal nemrég felmosta a padlót Pep Guardiola csapatával, és itt is a gyorsan egymásra lőtt gólok végezték ki a manchesterieket: 1-1 után hat perc alatt kétszer találtak be a londoniak, végül 5-1-re győztek.
  • És a sort – egyelőre? – a Madrid elleni fiaskó zárja, 2-1-es hazai vezetés után Brahim Díaz a 86., Jude Bellingham pedig a 92. percben volt eredményes, a Real pedig előnybe került a nyolcaddöntős szereplésért vívott párharcban.

A Real Madrid manchesteri győzelme:

A listából látszik, hány esetben bukott el győztes pozícióból a Manchester City. A vizsgált 24 mérkőzés alatt nyolc győzelme, négy döntetlenje és tizenkét veresége volt, miközben tizenöt alkalommal is legalább két gólt kapott. Nem ezt szoktuk meg.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik