Képzelje el, hogy olyan sztárokkal játszott egy csapatban, mint az uruguayi Herceg, a háromszoros Copa-győztes Enzo Francescoli, minden idők egyik legjobb csatára, az aranylabdás Jean-Pierre Papin vagy a világ- és Európa-bajnok védő, Frank Leboeuf – csak éppen semmire sem emlékszik!
Ez az a tragédia, amely Pascal Rousseau életét gyökerestől felforgatta. Az 1962. március 4-én született kapus nagy tehetségnek számított, szerepelt a világ leghíresebb utánpótlástornáján Toulonban, játszott junior Európa-bajnokságon, olyan csapatokban védett mind a Lille, a Reims vagy a Rennes, 1988-ban (a Laval színeiben) a bajnokság legjobb kapusának választották 1990-ben pedig francia bajnok lett az Olympique Marseille-jel.
Később nyert örmény bajnokságot az FC Jerevánnal, majd pályafutása utolsó öt évét Svájcban töltötte, egészen a 2003-as visszavonulásáig.
Folyamatosan kutatja az életét
„A feleségemmel beszéltem, és amikor kiment a szobából, én is felálltam. Az agyam azonban kikapcsolt, elestem és a kórházban ébredtem fel. Nem tudtam a nevem. Bejött egy nővér, aki rám köszönt: »Szia, végre ébren vagy?« Én pedig nem ismertem fel, pedig évekig a barátom volt. Minden emlékezetemet elvesztettem, az egész életem törlődött” – nyilatkozta a L’Equipe-nek.
A francia sportnapilapban azt is elmagyarázta, amit svájci pszichoterapeutájától hallott, miszerint ez a funkcionális amnézia azt jelenti, hogy a test egy ponton blokkolja az emlékek előhívását. Pascal esete, a generalizált amnézia ritkább, ilyenkor az ember a trauma előtti időre sem emlékszik, azt is elfelejtheti ő maga kicsoda, és rokonait, ismerőseit sem ismeri fel.
Kicsit olyan az egész, mint Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című műve, amelyben az egész gondolatfolyam egyetlen harapásnyi madeleine-ből indul el, azon illatokból, ízekből és emlékekből, amelyeket a sütemény vált ki az elbeszélőből.
„Beszélgetések, az édesanyám által vezetett naplók és a közösségi oldalak segítségével folyamatosan kutatom az életemet.
Nem ismertem fel a családom, de amikor bemutatták nekem a feleségemet, a gyerekeimet, egyfajta túlérzékenység alakult ki bennem. És amint megöleltem őket, tudtam, hogy ők azok. Az érzés és az érzelem megvolt.
Futballista? Na ne…
2023 októberében, barátaival először tért vissza Rennes-be, egy Nantes elleni futballmérkőzésre. A stadion nem jelentett neki semmit, de a hangulat magával ragadta és egyre jobban érezte magát.
„Hihetetlen fogadtatásban részesültem, elképesztő szeretetben. A közönség a nevemet skandálta, a szurkolók nagyon barátságosak voltak. Biztosan szép képet hagytam bennük rólam.”
És valójában egy jó srác volt, Frank Leboeuf arról mesélt, hogy 20 évesen még a Laval színeiben játszottak együtt, és egy győzelem után Rousseau meghívta őt egy étterembe, mert nem volt pénze ebédre.
„Elmeséltem neki, hogy ott voltam a fia műtétjénél, hogy fültanúja voltam, amikor az OM első embere Bernard Tapie háromszor is felhívta, hogy igazoljon a Marseille-be, ő pedig háromszor is letette a telefont, mert nem hitte el. És adtam neki felvételeket egy PSG-Laval meccsről, amelyen 3-0-ra kikaptunk…”.
Amikor azt mondták, futballista volt, nem hitte el. Semmire nem emlékezett, de azóta archív felvételek és fotók alapján próbálja rekonstruálni a történteket.
A fotókon és a filmeken láttam, hogy oké, tényleg én állok a kapuban. Kipróbáltam, visszaálltam a háló elé, és előjöttek a képességeim. Tudtam, hogyan kell kivédenem a labdákat, tudtam vetődni. Most ismét kapusokkal dolgozom edzőként. Hogyan csinálom? Nem tudom.
