Nemzetközi foci bajnokok ligája

BL: Dembélé folytatta félelmetes sorozatát a három kapufát elérő Brest ellen

FRED TANNEAU / AFP
Ousmane Dembélé két góllal segítette a PSG-t
FRED TANNEAU / AFP
Ousmane Dembélé két góllal segítette a PSG-t
Már idegenben háromgólos előnyt harcolt ki a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a Brest ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért vívott első mérkőzésen, a 3-0-s győzelemmel minden bizonnyal el is dőlt a továbbjutás kérdése.

Nem sok jót ígért a Brest csapatának, hogy a sikeres kuparajt után a legutóbbi hazai mérkőzésén sima 3-0-s vereséget szenvedett a Real Madridtól január végén, majd három nappal később a PSG 5-2-re győzte le saját közönsége előtt.

A tíz nappal korábbi párizsi siker azt mutatta, hogy Luis Enrique együttese már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért vívott odavágón csúcsfavoritnak számít, végül ez be is igazolódott.

Tegyük hozzá, a Brest elég szerencsétlen volt, hiszen a mérkőzésen háromszor is a kapufát találta el – egyszer Donnarumma hathatós segítségével –, a PSG viszont tökéletesen használta ki a helyzeteit.

Az első félidő közepén büntetőből szerzett vezetést a vendégcsapat, miután Lees-Melou beleütött egy kapuba tartó lövésbe, a tizenegyest Vitinha belőtte (0-1).

A 45. percben egy ellentámadás során Dembélé húzta meg az akciót a jobb oldalon, kicsit beljebb lopta magát, majd a bal alsó rövid sarokba bombázott (0-2).

Szünet után majdnem szépített a Brest – ez volt az a Sima-lövés, amit Donnarumma a kapufára tolt –, az ellentámadás során aztán Doué szerzett gólt, de a videobíró szerint, ha néhány centivel is, de Barcola lesen állt az akció korábbi szakaszában.

De ez nem szegte a párizsiak kedvét, a 66. percben Dembélé ismét betalált (0-3), ezzel a támadó a legutóbbi 11 meccsén 18 gólt szerzett, de ami még nagyobb bravúr, hogy sorozatban nyolc összecsapáson volt eredményes.

A PSG történetében ilyen szériára eddig csak Neymar (kétszer), Kylian Mbappé és a hetvenes években az argentin Carlos Bianchi volt képes.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzés

Brest (francia) – Paris Saint-Germain (francia) 0-3 (0-2)
gól: Vitinha (21., 11-esből), Dembélé (45., 66.)

 

Manchester City (angol) – Real Madrid (spanyol) 2-3 (1-0)
gól: Haaland (19., 80., a másodikat 11-esből), illetve Mbappé (60.), Brahim Díaz (86.), Bellingham (90+2.)

 

Juventus (olasz) – PSV Eindhoven (holland) 2-1 (1-0)
gól: McKennie (34.), Mbangula (82.), illetve Perisic (56.)

 

Sporting (portugál) – Borussia Dortmund (német) 0-3 (0-0)
gól: Guirassy (60.), Gross (68.), Adeyemi (82.)

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik