Nemzetközi foci

„Elfogadhatatlan” – a Liverpool edzője szerint tartalékosan sem szabadott volna kiesni a kupából

Adam Davy/PA Images via Getty Images
Adam Davy/PA Images via Getty Images

Az FA Kupa negyedik fordulójának szenzációját a Plymouth szállította, ugyanis az angol másodosztály utolsó helyén tanyázó klub – a sérült Szűcs Kornél nélkül – 1-0-ra legyőzte és kiejtette a Liverpoolt.

A Plymouth elleni vereség elfogadhatatlan. Csalódottak vagyunk, a szerdai bajnokin egy teljesen másik arcunkat kell majd mutatni. Nemcsak az eredmény miatt vagyunk bosszúsak, a mutatott játék is elmaradt attól, ami a Liverpoolnál elvárás lenne

– mondta az ESPN cikke szerint Arne Slot az Everton elleni bajnoki derbi előtti sajtótájékoztatóján.

A Liverpool múlt csütörtökön a Tottenham kiütésével bejutott a Ligakupa döntőjébe, ami után a holland vezetőedző tíz kulcsembernek is pihenőt adott, a többi közt Szoboszlai Dominik és Mohamed Szalah is kimaradt a meccskeretből. Slot elárulta, hogy Curtis Jonest például kezdetni akarta, de ő nem érezte jól magát, így csak kispadozott, Joe Gomez pedig korán megsérült.

Volt pár kedvezőtlen körülmény. A terv az volt, hogy erősebb kezdővel állunk fel, de ennek a csapatnak is győznie kellett volna

– mondta Slot.

A Liverpoolra most elég komoly időszak vár, ugyanis 15 napon belül lejátszik öt bajnokit, sorrendben az Everton, a Wolves, az Aston Villa, a Manchester City és a Newcastle United lesz az ellenfél. Az Everton elleni pótolt mérkőzés, még decemberben halasztották el a rossz időjárás miatt, azaz most egyenesedik majd ki a tabella. A Pool jelenleg egy meccsel kevesebbet játszva is hat ponttal vezet a második Arsenal előtt.

A Plymouthnak egyébként az FA Kupa folytatásában sem lesz könnyű dolga, a következő körben ugyanis a Manchester Cityvel találkozik.

Kapcsolódó
Két svéd újságíró kiment a Felcsút-Fradira, és meglepődtek, hogy csak ők szurkoltak a hazaiaknak
Szürreális élményként írták le, milyen kilátogatni a Pancho Arénába.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik