Marcus Rashford négy éve a pályafutása csúcsán volt, bár ekkor ezt még senki sem sejtette.
A Manchester United saját nevelésű csatára 2019/20-ban és 2020/21-ben is kitűnő idényt zárt – hasonló magasságokba még egyszer, 2022/23-ban emelkedett –, de a legnagyobb feltűnést a pályán kívüli tevékenységével keltette. A koronavírus-világjárvány alatt vezető szerepet vállalt az iskolai ingyenes étkeztetés fenntartásában, eredményes közösségimédia-kampányokat folytatott a rászorulók érdekében, és, ha kellett, a brit politikai vezetőkkel is konfrontálódott.
Közösségi-jótékonysági tevékenysége miatt 2020 őszén a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) lett, valamint Manchester városa is díjazta. Szerepelt a Time magazin 100 Next listáján – erre az emelkedő csillagú, jövőformáló fiatalok kerülnek fel –, a The Guardian az év futballszemélyiségének választotta meg. A díj átadása után megjelent cikkben Rashford feje fölül kis túlzással már csak a glória hiányzott: szerény körülmények között felnőtt, a szegénységből kitörő, másoknak hírnevével és befolyásával segédkezet nyújtó sztárfocistaként jelenik meg, aki sok más futballistával ellentétben nem burokban él, hanem megpróbál tenni a nála kevésbé szerencsésekért.

A csatár hozzáállásával és munkájával nagyon elégedetlen portugál tréner egy nyilatkozatában kijelentette, előbb ültetné le a kapusedző Jorge Vitalt a kispadra, minthogy nevezzen egy focistát, aki nem a legjobbat hozza ki magából. Rashfordtól elfordult a szurkolótábor egy része is, mondván, nem dolgozik meg eléggé a sztárfizetésért (évi bruttó 15,6 millió fontot, azaz 7,66 milliárd forintot keres), attitűdje romboló hatású, ráadásul a pályán sem nyújt eleget. Az MU drukkerei pár éve még keserű könnyeket hullattak volna Rashford eligazolásakor, most erről szó sincs.