Nemzetközi foci

„Egy pillanatra nem is emlékeztem, mit is tettem, mert ösztönből jött” – gyorsan kapcsolt a magyar kapus, ezzel mentett életet

Gyollai Dániel, a Glentoran játékosa ismét bekerült a hírekbe, miután csapata a labdarúgó Északír Kupában 2-1-re legyőzte egyik legnagyobb riválisát, a Linfieldet, a magyar kapus pedig meccs közben az ellenfél egyik szurkolójának segítségére sietett.

A 27 esztendős Gyollai – aki decemberben góllal hívta fel magára a figyelmet – a Nemzeti Sportrádiónak elmondta, az egyik kirúgásnál a rivális szurkolótábor elkezdett fütyülni mögötte, majd elnézett balra és azt látta, hogy valaki a földön fekszik, ám akkor még nem tudta eldönteni, mekkora a baj. Ezt követően mindkét csapat orvosa és fizioterapeutája is keresztbe szaladt a pályán, a mentős személyzet is úton volt, de Gyollai szerint nagyon lassan haladtak.

Ezért odarohant, kivette a mentős kezéből a defibrillátort és felvitte a lelátóra.

„Nem tudom, hogy ez hány perc vagy másodperc lehetett, de ott hirtelen egy életnek tűnt. Majd megláttam a hölgy kezében a defibrillátort, és amint megláttam azt a kis piros dobozt, az volt az első gondolatom, ha valami baj van, akkor az első és legfontosabb, hogy az minél hamarabb ott legyen. Odafutottam, kikaptam a kezéből, és amikor én már jöttem vissza a pályára, a két mentős még csak akkor ért oda. Az volt a cél, hogy a szükséges eszközök, amik a néző életét meg tudják menteni, minél hamarabb odajussanak” – mondta Gyollai, akit a mérkőzést követően tájékoztattak arról, hogy sikerült stabilizálni a szurkoló állapotát, és az érintett fia a klubon keresztül megköszönte a segítséget.

Jöttek oda a többiek és mondták, hogy mennyire jó volt, amit tettem, de az a furcsa az egészben, hogy egy pillanatra nem emlékeztem rá, mit is tettem, és hogy mi történt, mert ösztönből jött

– hangsúlyozta Gyollai, aki ezt követően még majdnem egy órát a pályán töltött, mivel a kupameccsen három piros lapot is kiosztott a játékvezető, a rendes játékidő pedig 1-1-gyel ért véget, így hosszabbításban dőlt el a legjobb nyolc közé jutás.

A magyar kapus elmondta, már hetek óta várták ezt az összecsapást, korábban a Ligakupából is kiejtették a Linfieldet, és azzal, hogy ezt az Északír Kupában is megtették, jelentősen megnőtt az esélyük a döntőbe jutásra.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik