Úgy látszik, a holland bajnokságban sem állnak a helyzet magaslatán a játékvezetők. A szombati Heerenveen-Fortuna Sittard mérkőzésen a hazai csapat, amelynek a holland legenda, a 102-szeres válogatott csatár, Robin van Persie az edzője, a 82. percben Eser Gurbuz révén megszerezte a vezetést (2-1).
A vendégek a 87:52. percben kettős cserével próbáltak frissíteni, hátha úgy sikerül az egyenlítés. A játékvezetői tábla szerint lement volna Fosso és Dahlhaus, ám miközben bejött a két csere, utóbbi csak majd egy perccel később 88 perc 47 másodpercnél sétált le a pályáról túloldalon, így a Sittard 12 emberrel rohamozott majd egy percen keresztül (lásd a képen megszámozva – a képről lemaradó kapus a 12. természetesen).
Csak azért nem tovább, mert Robin van Persie már az első pillanatban kiszúrta az esetet, azonnal jelezte, majd egyre indulatosabban gesztikulálva hívta fel a negyedik játékvezető figyelmét a hibára.
Van Persie okkal mondhatja, hogy a jelenet megzavarta csapatát, merthogy közben a vendéscsapat szöglethez jutott, amely végén, 89:22-kor a Sittard kiegyenlített, és ezzel beállította a 2-2-es végeredményt.