A Real Madrid hivatalos oldalán közölte, hogy játékosa, Antonio Rüdiger izomsérülést szenvedett az Espanol elleni szombati, 1-0-ás vereséggel végződő spanyol bajnokin és előre láthatóan 20 nap pihenőre kényszerül.
David Alaba (a Brest elleni BL-meccsen már kapott 10 percet, az Espanol ellen a kispadon ült, tehát már akár bevethető), Éder Miliao (keresztszalag szakadás) után Rüdiger a harmadik olyan játékos, aki hosszabb, rövidebb időre kidőlt, és akire a védekezésben korábban rendszerint kezdőként számított Carlo Ancelotti.
Így úgy tűnik, a belső védő a Manchester City elleni Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzését biztosan kihagyja, lévén legjobb 16 közé jutásért február 11-én játszik a két csapat.
Az Espanol elleni bajnokin Rüdiger helyére a 21 éves Raul Asencio állt be, meglehet, az egy ideje már a védelem tengelyébe kényszerülő Aurelien Tchouameni mellett rá hárul majd a Erling Haaland és City rohamainak a megállítása.