Nemzetközi foci

„Alulértékelt, nem mindig kapja meg az elismerést” – edzője a gólt szerző Szoboszlai Dominikről

Gareth Copley / Getty Images
Gareth Copley / Getty Images

A Liverpool magabiztos győzelmet aratott hazai pályán az Ipswich Town elleni bajnokin, a gólgyártást pedig Szoboszlai Dominik kezdte el, aki egy lapos lövéssel vette be a bal alsó sarkot. A meccset követő sajtótájékoztatón a lövéssel bátrabban vállalkozó Szoboszlairól is kérdezték Arne Slotot, aki először is a csapatmunkát emelte ki, azt, hogy a Pool közösen fejlődik, egyre jobb helyzetbe tudják hozni a társak egymást, így jutottak el oda is, hogy például a Brentford otthonában 37 lövésig jutottak.

Szoboszlai Dominik a mezőny egyik legjobbja volt a Sofascore-nál.

„Ha Domra koncentrálunk, akkor a szezon elején sok esetben inkább Mót [Mohamed Szalah] játszotta meg. Ez persze az egyik legjobb választás, mert Mo igen jó eséllyel képes gólt szerezni. Most viszont már sokszor dönt úgy, hogy ő maga próbál meg a kapuba találni.

Örülök neki, mert úgy látom, hogy egy kicsit alulértékelt. Nem általam, de nem igazán kapja meg az elismerést azért, hogy rendkívül fontos játékos a számunkra, a munkabírása pedig egyszerűen hihetetlen.

A legmagasabb intenzitással fut, ami nagyon fontos a csapatunk számára” – dicsérte Arne Slot Szoboszlait a Liverpool Echo cikke szerint.

Szoboszlai Dominik gólja:

A magyar válogatott csapatkapitánya négygólos ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve, a Premier League-ben háromnál – tavaly ennyivel zárt a bemutatkozó idényében.

Kapcsolódó
Rangadót nyert, ismét négy között a Manchester City
A Chelsea ellen kellett Haaland nagyszerű helyzetfelismerése is.
Olvasói sztorik