Nemzetközi foci

Mészárlást rendezett a Barcelona a bajnokságban: 7-1-re ütötte ki a Valenciát Flick csapata

David Ramos/Getty Images
David Ramos/Getty Images

A Barcelona labdarúgócsapata elég hamar eldöntötte a Valencia elleni bajnokit, amit végül 7-1-re nyert meg.

A katalánok már az első 14 percben három gólt szereztek, majd az első félidőt 5-0-val tudták le,.

Ugyan a második félidő elején szépített a kiesés elől menekülő Valencia, újabb két barcelonai gól volt erre a válasz. Érdekesség, hogy egyedül Fermín López duplázott, vagyis a hét barcelonai gólon öt játékos osztozott – volt egy öngól is. López kiosztott még két gólpasszt is.

A Barcelona az elmúlt tíz évben a kilencedik tétmeccsén szerzett legalább hét gólt. Ebből a kilencből ez a második, ami a Valencia ellen volt, az első a Király Kupa 2015-16-os kiírásában történt. Ebben a bajnoki szezonban is volt már egy hétgólos bajnokija a csapatnak, még augusztus végén verte 7-0-ra a Real Valladolidot.

Hansi Flick csapata ezzel egy négymeccses bajnoki nyeretlenségi sorozat végére tett pontot. Azonban még így is hétpontos hátrányban van a Real Madrid mögött.

Kapcsolódó
Közbe kellett lépni, nehogy a Milan edzője összeverekedjen a saját játékosával
Sergio Conceicao szerint jó dolog, ha elöntik a csapattagokat az érzelmek.

La Liga, 21. forduló

Rayo Vallecano-Girona 2-1 (0-0)

Real Sociedad-Getafe 0-3 (0-0)

Athletic Bilbao-Leganés 0-0

FC Barcelona-Valencia 7-1 (5-0)

 

A tabella:

1. Real Madrid 21 50-20 49

2. Atlético Madrid 21 35-14 45

3. FC Barcelona 21 59-24 42

4. Athletic Bilbao 21 31-18 40

5. Villarreal 21 39-32 34

6. Real Mallorca 21 19-26 30

7. Rayo Vallecano 21 25-24 29

8. Girona 21 29-29 28

9. Real Sociedad 21 17-17 28

10. Real Betis 21 23-26 28

11. Osasuna 21 25-30 27

12. Sevilla 21 24-30 27

13. Celta Vigo 20 29-32 24

14. Getafe 21 17-17 23

15. Las Palmas 21 26-34 23

16. Leganés 21 19-29 23

17. Alavés 20 24-32 20

18. Espanyol 21 20-33 20

19. Valencia 21 20-36 16

20. Real Valladolid 21 14-42 15

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik