Nemzetközi foci

Szappanosnak nem volt esélye, Ronaldo is bevette a kapuját

Abdullah Ahmed/Getty Images
Abdullah Ahmed/Getty Images

Az al-Nasszr esélyeshez méltón 3-1-re nyerni tudott hazai pályán a szaúdi liga sereghajtója, az al-Fateh ellen. A hazaiak egy öngólnak köszönhetően szereztek vezetést, majd az 57. percben Simakan révén meg is duplázták az előnyüket, és ugyan szépített a vendégcsapat, a 87. percben Sadio Mané készítette le a labdát Cristiano Ronaldónak, aki a kiszolgáltatott helyzetbe került Szappanos Péter kapujába lőtt.

A magyar válogatott kapus úgy kapott három gólt, hogy közben volt nyolc védése.

Nagyobb is lehetett volna a különbség, az al-Nasszrtől azonban a videobíró két gólt is elvett. Az egyiket Mané, a másikat Ronaldo szerezte, utóbbi egy látványos bomba volt a rövid fölsőbe némi biciklicselezést követően, de a támadás során volt egy les korábban, emiatt érvénytelenítették a gólt.

A meg nem adott gól:

Az al-Nasszr jelenleg a harmadik a bajnokságban, nyolc pont a hátránya az al-Hilal, al-Ittihad kettős mögött. 14 találatával Ronaldo vezeti a góllövőlistát.

Szappanos Péter csapata az eddigi 17 fordulóban mindössze 9 pontot gyűjtve a tök utolsó, öt pontra van elmaradva az al-Fateh a bennmaradást érő helyektől.

Kapcsolódó
Alaposan kitömték a szaúdi bajnokság magyar válogatott kapusát
Szappanos Péter örökre megemlegeti ezt a napot.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik