A BBC beszámolója szerint a bíróság azzal vádolja a 42 éves egykori futballistát, hogy egy ittas veszekedés során a padlóra lökte, majd fejbe rúgta a feleségét a családi házukban.
A 2021 júniusában történt incidens során még két másik pár volt jelen, akik közül egy férfi megpróbált közbelépni, de Barton vele is agresszívan viselkedett.
A megtámadott Georgia Barton éjszaka hívta fel a rendőrséget, hogy bejelentse, megütötte a férje. A vészhívást lejátszották a bíróságnak,
Joey Barton ismert fenegyereke volt az angol labdarúgásnak, pályafutása során olyan csapatokban szerepelt, mint a Manchester City, a Newcastle United vagy a Queens Park Rangers. 2007-ben egy spanyolok elleni felkészülési mérkőzésen a válogatottban is bemutatkozhatott.
Ugyanakkor botrányairól könyvet lehetne írni, bűnlajstromában olyan dolgok szerepelnek, hogy
- 2004-ben égő szivart nyomott el a ManCity ifjúsági játékosa, Jamie Tandy arcán
- a klub thaiföldi túráján megtámadott és megrugdosott egy 15 éves Everton-szurkolót
- egy Everton-meccsen letolta a nadrágját, és a hátsóját mutatta a szurkolóknak
- 2007. május 1-jén egy edzésen eszméletlenre verte csapattársát, Ousmane Dabót, ezért négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 200 óra közmunkára ítélték.
- ugyanazon év decemberében a liverpooli városközpontban történt verekedés miatt hat hónap börtönt kapott
- 2012 májusában a QPR játékosaként a ManCity ellen megrúgta Sergio Agüerót, majd le akarta fejelni Vincent Companyt – 12 meccsre eltiltották.
- 2016-ban a Rangers játékosaként előbb egy edzésen összeverekedett csapattársával, Andy Halliday-jel, majd kiderült, folyamatosan meccsekre fogadott, amivel megszegte a skót szövetség szabályzatát.
- 2019. április 13-án a dél-yorkshire-i rendőrség nyomozást indított, miután a gyanú szerint – már a Fleetwood Town menedzsereként – megtámadta az ellenfél Barnsley edzőjét, Daniel Stendelt
- 2021 júliusában azzal vádolták meg, hogy júniusában megvert egy nőt Londonban.