Az 1963. július 16-án született sportember játékosként az Olimpija Ljubljana, a Dinamo Zagreb és a Partizan után előbb Stuttgartban (1988-1989), majd a Sampdoriában (1989-94) futballozott. Utóbbi színeiben olasz bajnok, Olasz Kupa-győztes, KEK-győztes és BEK-döntős volt.
1983 és 1990 között 31 meccsen öt gólt szerzett a jugoszláv válogatottban, tagja volt az 1984-ben Los Angelesben olimpiai bronzérmet szerző csapatnak. A szlovén válogatottban ötször lépett pályára.
Az elmúlt két évtizedben Macedónia (2006-2009), az Egyesült Arab Emirátusok (2009-2011), Irak (2018-2021) és 2021-től Üzbegisztán válogatottjánál is dolgozott. Utóbbi munkahelyén a célegyenesben távozott, az üzbégek négy fordulóval a selejtező befejezése előtt vb-kvalifikációt jelentő helyen állnak.
„Két hónappal ezelőtt még remek formában voltam, és most is jól vagyok. Persze nem olyan jól, mint szeretném. Ugyanakkor nem vagyok ágyhoz kötve, járok, Isten még mindig támogat” – nyilatkozta Katanec, aki a hírek szerint hosszú ideje rákkal küzd.
Ami az edzői karrieremet illeti, úgy döntöttem, befejeztem.
Egész életemben csak másokkal törődtem. Tudják, hányszor kértem már, hogy szerződést bonthassak, és mindig lebeszéltek róla? De ez nem azok hibája, akik meggyőztek, ez kizárólag az én felelősségem” – tette hozzá.
Utódja Timur Kapadze lett az üzbég kispadon, a 43 éves szakember tavaly olimpiai részvételhez segítette az ország U23-as csapatát, a szövetség vezetői a kinevezése indoklásában is hangsúlyozták, hogy ismeri a válogatottat, annak játékosait és maga is több évig a nemzeti együttesben szerepel, emellett másodedzőként és vezetőedzőként is dolgozott.