Nemzetközi foci

Az újonc ellen kiszakadt a gólzsák a Manchester Citynél

Ben STANSALL / AFP
Ben STANSALL / AFP

A Manchester City 6-0-ra győzött az újonc Ipswich Town otthonában.

27 perc kellett a címvédőnek, hogy feltörje az Ipswich védelmét, Doku tört be a labdával a 16-oson belülre, majd végül De Bruyne adott középre, Foden pedig a levétel után gyors mozdulattal lőtt a kapuba.

Doku és Foden a második gólban is szerepet vállalt, végül az angol támadó lekészített labdáját Kovacic simította 16-ról a jobb sarokba.

Ahogy a délutáni meccseken az Everton és a Nottingham, úgy a Manchester City is háromgólos előnyt épített fel az első félidőben, és megint a hazaiak jobb oldalát bontották le a vendégek, amikor De Bruyne osztotta ki a második gólpasszát Fodennek.

De Bruyne a fordulás után Doku egyéni alakítása után újabb asszisztot véshetett be, aztán Doku labdaszerzése után az addig csöndben lévő Haaland is szót kért.

Pár perccel később Guardiola levitte Haaalandot és De Bruynét is, az utóbbi helyére érkező McAtee pedig egy okos ívelt fejesből megszerezte élete első PL-gólját.

A City ezzel a sikerrel jobb gólkülönbségének köszönhetően feljött a negyedik helyre, és a mostani volt a csapat 13. olyan meccse Guardiola irányításával, amikor egy bajnokin legalább hat gólt rámolt be az ellenfélnek. Az Arsenalnak szintén 13 volt Arsene Wenger irányításával, míg a csúcstartó Manchester United 14 ilyen gólzáporos meccset produkált az Alex Ferguson-érában.

Premier League, 22. forduló:

Ipswich Town – Manchester City 0-6 (0-3)
Manchester United – Brighton 1-3 (1-1)
Everton – Tottenham 3-1 (3-0)
Nottingham – Southampton 3-2 (3-0)

 

szombaton játszották:
Arsenal – Aston Villa 2-2 (1-0)
Brentford – Liverpool FC 0-2 (0-0)
Leicester City – Fulham 0-2 (0-0)
West Ham United – Crystal Palace 0-2 (0-0)
Newcastle United – Bournemouth 1-4 (1-2)


hétfőn játsszák:
Chelsea – Wolverhampton Wanderers 21.00

 

A tabella:
1. Liverpool 21 50-20 50 pont
2. Arsenal 22 43-21 44
3. Nottingham Forest 22 33-22 44
4. Manchester City 22 44-29 38
5. Newcastle United 22 38-26 38
6. Chelsea 21 41-26 37
7. Bournemouth 22 36-26 37
8. Aston Villa 22 33-34 36
9. Brighton 22 35-30 34
10. Fulham 22 34-30 33
11. Brentford 22 40-39 28
12. Crystal Palace 22 25-28 27
13. Manchester United 22 27-32 26
14. West Ham 22 27-43 26
15. Tottenham Hotspur 22 45-35 24
16. Everton 21 18-28 20
17. Wolverhampton Wanderers 21 31-48 16
18. Ipswich Town 22 20-43 16
19. Leicester City 22 23-48 14
20. Southampton 22 15-50 6

Olvasói sztorik