Nemzetközi foci

Spanyol klubba kerülhet minden idők egyik legnagyobb MU-melléfogása

HENRY NICHOLLS / AFP
HENRY NICHOLLS / AFP

Nagyon úgy fest, hogy a MU történetének második legdrágább játékosa, Antony kölcsönben a spanyol Betisben folytatja.

A brazil szélsőért 2022 nyarán 95 millió eurót csengetett ki a manchesteri klub az Ajaxnak, de a játékos finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Antony 95 tétmeccsen 12 gólt jegyzett a MU-ban, ebből hármat még az első három angol bajnokiján szerzett.

A szélső első angliai évében 23 bajnokin volt kezdő, tavaly ez a szám tizenötre csökkent, idén pedig mind a hét meccsén a padról szállt be. Csapata legutóbbi meccsén, a Southampton ellen Antonynak óriási helyzete volt, ám Alejandro Garnacho passza után becsúszva nem tudta a szinte üres kapuba továbbítani a labdát.

A mostani idényben minden sorozatot számolva 13 találkozón jutott szóhoz, de csak 401 percet töltött a pályán, vagyis meccsenként átlagosan félórát.

A játékost több klub is vinné, és a BBC azt írja, a spanyol bajnokság 11. helyén álló Betis tűnik befutónak, amely előrehaladott tárgyalásokat folytat Antony kölcsönvételéről a MU-val.

Olvasói sztorik