Nemzetközi foci

Ordas nagy potyagóllal folytatódott a valenciai vesszőfutás

Giorgi ARJEVANIDZE / AFP
Giorgi ARJEVANIDZE / AFP

Egészen hihetetlen, de a 2018-19-ben Király-kupa győztes, az elmúlt öt évben háromszor is a La Liga középmezőnyében, pontosabban a 9. helyen végzett Valencia képtelen győzni a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

A decemberben edzőváltáson átesett, immáron Carlos Corberán által vezetett csapat az eddigi 19 forduló során mindössze kétszer nyert (szeptemberben a Gironát 2-0-ra, november végén a Betist 4-2-re múlta felül), hét döntetlen mellett pedig tízszer is vereséget szenvedett.

A megszerzett 13 pont pedig csak az utolsó helyhez elég.

Pedig az elmúlt négy fordulóban megvoltak az esélye, három döntetlen mellett egyszer kapott csak ki, igaz, a Real Madrid ellen a 85. percig vezetett is. De ami szombat este történt, minden képzeletet felülmúlt.

A csapat Sevillában lépett pályára, ahol a 61. percben Luis Rioja góljával vezetést szerzett (0-1). Ám a ráadásban elérte a végzete egy kapusbaki formájában: az addig nagyszerűen védő Giorgi Mamardasvili egy ártalmatlannak tűnő távoli lövést csúnyán bevédett – pedig úgy tűnt, ha nem ér a labdához, akkor Adria Pedrosa labdaája elment volna a bal kapufa mellett (1-1).

Sevilla [1]-1 Valencia: Pedrosa 90+2′(Mamardashvili mistake)
byu/OleoleCholoSimeone insoccer

A Valenciára a jövő héten két meccs vár: kedden a harmadosztályú Ourense ellen a kupában, vasárnap pedig a Real Sociedad ellen a bajnokságban kell helyt állnia.

La Liga, 19. forduló

Sevilla – Valencia 1-1 (0-0)
gól: Pedrosa (90+3.), illetve Rioja (61.)

 

Alavés – Girona 0-1 (0-0)
gól: Solís (90+1.)

 

Real Valladolid – Betis 1-0 (1-0)
gól: Pérez (58.)

 

Espanyol – Leganés 1-1 (1-1)
gól: Cabrera (2.), illetve Cissé (14.)

Olvasói sztorik