„Ha figyelembe vesszük a rendelkezésemre álló keret minőségét, akkor az edzői pályafutásom 13 éve alatt minden bizonnyal ez volt a leggyengébb első félidőm. Minden területen sokkal, de sokkal többet vártam” – mondta a portugál szakember a Sky Sport Italiának.
„Hiányzott belőlünk a lendület, a tempónk túl lassú volt, a Cagliari pedig a védőharmadban minden emberével meg akarta védeni a kapuját. Ez volt a stratégiája, nekünk pedig azt kellett volna tennünk, amire készültünk, hogy megtaláljuk a tereket.
Nem voltunk elég okosak, hogy ezt megtegyük.
A szakember szerint a második félidő már jobb volt, de hiába akadt 25 kapura lövésük is, a Cagliari időhúzásba kezdett.
„Tudom, hogy ez gyakori Olaszországban, ez nem probléma, de a játékvezetőnek több hosszabbítást kellett volna adnia. Ugyanakkor ez nem lehet mentség, ahogy a Szuperkupa miatti esetleges fáradtság sem. Többet kellett volna tennünk, de ezek még mindig olyan tényezők, amelyeket nem hagyhatok figyelmen kívül.”