Nemzetközi foci

Egy vízvezeték-szerelő oktatta a sztárokat az FA-kupában – nehezen jutott tovább a Spurs

HENRY NICHOLLS / AFP
A hazai szurkolók nagyon hálásak voltak a Tamworth-játékosok harcosságáért
HENRY NICHOLLS / AFP
A hazai szurkolók nagyon hálásak voltak a Tamworth-játékosok harcosságáért
Ha könnyű sikerre vágyott, akkor nagyot tévedett a Tottenham labdarúgócsapata, amely az FA-kupa 3. fordulójának vasárnapi mérkőzésén csak hosszabbításban tudta legyűrni az ötödik ligás Tamworth együttesét.

A National League 16. helyén álló csapat az első két fordulóban is bravúrokat ért el, hiszen harmadosztályú csapatokat búcsúztatott – előbb a Huddersfieldet, majd a Burton Albiont –, és a Spurs ellen is nagyszerűen helyt állt.

Sőt, több nagy helyzetet is kihagyott, játékosai pedig bátran futballoztak – erre példa a 32 éves vízvezeték-szerelő Haydn Hollis mozdulata, aki parádésan cselezte ki a rátámadó Timo Wernert és Pape Matar Sarrt.

Ange Postecoglou a hosszabbításra kénytelen volt becserélni Kulusevskit és Szont is, a rutin pedig végül is célt ért. A 101. percben Tshikuna öngólt vétett (0-1), ezzel pedig egy akkora teher került le az élvonalbeli játékosokról, hogy a 107. percben Kulusevski (0-2), majd a 118. percben Johnson is betalált (0-3).

FA-kupa, 3. forduló, a legjobb 32 közé jutásért

Tamworth (V.) – Tottenham Hotspur 0-3 – hosszabbítás után
Arsenal – Manchester United 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 3-5

Tamworth (V.) – Tottenham Hotspur 0-3 – hosszabbítás után
Ipswich Town – Bristol Rovers (III.) 3-0
Crystal Palace – Stockport County (III.) 1-0
Newcastle United – Bromley (IV.) 3-1
Southampton – Swansea City (II.) 3-0

Kapcsolódó
60 percet emberhátrányban játszott a ManUnited, mégis kiverte az Arsenalt a kupából
A török válogatott Bayindir kapus lett a párharc hőse.
Olvasói sztorik