Sergio Conceicao mindössze két meccsen irányította eddig a Milant, de máris nyert egy trófeát új csapatával, amely az olasz Szuperkupa elődöntőjében a Juventust verte meg hátrányból, majd a döntőben 0-2-ről fordított az Inter ellen.
A Portóval korábban többek között három bajnoki címet és négy kupagyőzelmet arató edző hamar gatyába rázta a Milant, amely elődje, Paulo Fonseca irányításával szintén nyert ugyan az Inter ellen, valamint idegenben verte a Realt a BL-ben, de többnyire gyenge produkciót nyújtott, és a bajnokságban csak a nyolcadik, igaz, két meccsel kevesebbet játszott, mint a negyedik Lazio.
Az Inter ellen szembetűnő volt Theo Hernández és Rafael Leao felszabadult játéka, a Milan két kulcsembere Fonseca alatt gyakran tűnt kedvetlennek a pályán, most azonban főszerepet játszottak a fordításban: Hernández gólt szerzett és gólpasszt adott, Leao pedig a győztes találatot készítette elő, de a másik kettőből is kivette a részét.
„A légkör nem volt épp ideális, amikor megérkeztem, és nem volt sok idő, hogy minden részlet összeálljon a Szuperkupa előtt, amelyen két topcsapattal találkozunk. A játékosok varázslatosak voltak, mindent magukba szívtak, amit átbeszéltünk, és tisztában vannak azzal, hogy bizonyos dolgokban még fejlődniük kell” – nyilatkozta Conceicao, aki felelevenítette egy korábbi, Portóban már előadott győzelmi rituáléját, és szivarozva, táncolva ünnepelt az öltözőben.
Conceicão’s full cigar celebration after the Italian Super Cup win 🚬🔴⚫️pic.twitter.com/FpKqcPewID
— Milan Eye (@MilanEye) January 6, 2025
Hogy a portugál edző a bajnokságban is képes-e sínre tenni a Milant, arra vasárnap este kapunk majd választ, amikor csapata a 17. helyezett Cagliarit fogadja a San Siróban. A két csapat szardíniai meccse egészen fordulatos volt, 1-0-ra a Cagliari, majd 2-1-re és 3-2-re a Milan vezetett, de a vége döntetlen lett.