Nemzetközi foci

Kétgólos hátrányból tett csodát a Milan az Inter ellen az olasz Szuperkupa-döntőben

FADEL SENNA / AFP
FADEL SENNA / AFP

A Milan kétgólos hátrányból fordított az Inter ellen az olasz Szuperkupa döntőjében.

A Milané volt az első nagy lehetőség, Reijnders egy lövőcsellel vagy négy Inter-játékost csapott be a 16-osnál, de aztán lövés helyett csak elmaszatolta a labdát, amely elkerülte a bal sarkot.

Az Inter részéről Dimarco okozott először bonyodalmat, aki futtából rátűzte, de a veszedelmes löketet Maignan kiszedte a léc alól. Már úgy nézett ki, 0-0-lal ér véget az első félidő, ám egy gyorsan elvégzett bedobással az Inter meglepte a Milant, és a támadás végén Lautaro Martínez szépen csinálta meg magának a lövőhelyzetet, majd ballal a bal sarkot választotta.

Alighogy kezdetét vette a második felvonás, még jobb pozícióba került az Inter, Taremi ugyanis a két belső védő között csapott le egy remek indításra, és nem is rontotta el a helyzetet. Kétgólos hátrányban Sergio Conceicao, a Milan nemrég kinevezett edzője harcba dobta Leaót, aki egyből kiharcolt egy szabadrúgást a 16-os előterében, amit Theo Hernández becsavart.

A Milant felhozta a gól, és Bastoni mázlis blokkja kellett ahhoz (gyakorlatilag fejbe találta nagy helyzetben Reijnders), hogy ne egyenlítsenek ki a piros-feketék. Aztán Morata fejesénél Sommer védett nagyot, majd a túloldalon Carlos Augusto még közelebb járt a gólhoz, mert a Musah-val közösen kapura küldött labdája előbb a jobb kapufát érintette, majd a gólvonal környékén pattant le, mielőtt Maignan valahogy kikotorta.

Ezt megúszta a Milan, és ez olyan energiákat szabadított fel a csapatban, hogy jött az egyenlítés, Hernández beadása után Pulisic átvette a labdát, majd gyönyörűen bevágta a hosszúba. 2-2 után az Inter még erőt tudott meríteni egy utolsó rohamra, és Dumfries helyzeténél Maignan óriási védéssel mentette meg a Milant.

Ennek a bravúrnak a 93. percben lett igazán nagy jelentősége, amikor két csere megnyerte a meccset a Milannak, Pulisic mesés labdát tett Leao elé, akinek a beadását Abraham pofozta be közelről, így 0-2-ről húzta be a döntőt a bajnokságban botladozó, de az edzőváltás óta teljesen más arcát mutató Milan.

A Milannak ez volt a nyolcadik Szuperkupa-sikere, amellyel utolérte az Intert az örökranglista második helyén. Az élen továbbra is a kilencszeres győztes Juventus áll. A Milan 2016 óta először nyerte meg a trófeát, azóta 2018-ban és 2022-ben is elveszítette a döntőt.

Olasz Szuperkupa, döntő:

AC Milan – Internazionale 3-2 (0-1)

Olvasói sztorik