A Nottingham Forest 23 év után, 2022-ben jutott vissza a Premier League-be. A sikert kihasználva a klub 22 játékost szerződtetett azon a nyáron, majd a következő januári átigazolási időszakban még további hetet.
de a megalomán igazolgatásnak sokáig nem volt túl sok eredménye, sőt: a 2022/2023-as szezonban a liga négy pont levonásával sújtotta az újoncot, amiért megsértette a pénzügyi fenntarthatóságra vonatkozó szabályzatot. A Nottingham így épphogy elkerülte a kiesést az idény végén, de tavaly is csak a tizenhetedik helyen végzett.
A 2023 decemberében kinevezett Nuno Espírito Santónak időbe telt ugyan, de a nagy bőség közepette mára sikerült megtalálnia azt a csapatot, amely versenyképes tud lenni a Premier League-ben. Tizenkilenc forduló után a Nottinghamnek több pontja van (37), mint amennyit a teljes tavalyi szezonban szerzett (32), ezzel jelenleg a táblázat harmadik helyén áll. Emellett az egyetlen csapat egész Európában, amely a 2024/2025-ös idényben legyőzte Arne Slot Liverpoolját.
De mitől lettek ilyen jók hirtelen Nunóék?