Monaco-PSG rangadót rendeztek szerdán este a francia élvonalban, a párizsiak pedig 4-2-re megnyerték az emlékezetessé vált meccset, amin viszont a gólok helyett egy durva belépő játszotta a főszerepet. Wilfried Singo még a meccs elején, 0-0-s állásnál akarta átugrani a kapujából kimozduló Gianluigi Donnarummát, ám nem járt sikerrel és arcon talpalta a vendégek kapusát, akinek csúnyán felszakadt a bőre, kapcsokkal kellett összefogni a vágásokat és kihagyás vár rá. Az olasz kapus a csapattársaival tért vissza a fővárosban, de csütörtökön további vizsgálatok várnak rá.
Singónak ekkor már volt egy sárga lapja egy korábbi szabálytalanságért, François Letexier azonban ezúttal nem büntette, így a pályán maradhatott.
Nem tudom, hogy a játékvezető rosszul helyezkedett-e, de a VAR kisegíthette volna. Ilyen esetben nem piros lapot adni merész döntésnek tűnik
– értetlenkedett a lefújás után a párizsiak csapatkapitánya, Marquinhos.
François Letexier nem volt hajlandó nyilatkozni a mérkőzés után, így nem derült ki, miért nem adott lapot. Az RMC szakértői szerint a szabályértelmezés állhat a háttérben, ugyanis a szabálykönyv különbséget tesz a gondatlan és a felelőtlen magatartás között – illetve van „túlzott erőbevetés alkalmazása” is, de az itt nem állt fenn, Singo el akarta kerülni az ütközést.
- A „gondatlan” azt jelenti, hogy a játékos figyelmetlenül, megfontolatlanul támadja ellenfelét, és óvatlanul cselekszik. Nincs szükség fegyelmi intézkedésre.
- A „felelőtlen” azt jelenti, hogy a játékos figyelmen kívül hagyja cselekedete veszélyességét, illetve annak következményeit ellenfelére nézve. A vétkes játékost figyelmeztetésben kell részesíteni.
Letexier minden bizonnyal gondatlannak látta a mérkőzést így aztán végigjátszó Wilfried Singót, ami komoly hullámokat vert a francia labdarúgásban, többen is kritizálták a döntést, a Lille kapusa, Lucas Chevalier is értetlenkedett a közösségi oldalán a kiállítás elmaradása miatt.
Singo az Instagram-oldalán, egy történetben kért bocsánatot, mert sérülést okozott.
A megmozdulásom nem volt szándékos, ez nyilvánvaló, de utólag láttam, milyen súlyos sérülést szenvedett az arcán. Mielőbbi felépülést kívánok
– üzente Donnarummának a védő.