Nemzetközi foci

Edzője is kiemelte a harmadik gól előtt zseniálisat húzó Szoboszlait

Adam Vaughan / MTI / EPA
Adam Vaughan / MTI / EPA

Őrült meccset játszott a Premier League hétközi fordulójában a Liverpool, amely a Newcastle otthonában végzett 3-3-as döntetlenre. Ezúttal csereként, a 67. percben állt be Szoboszlai Dominik, aki két gólban is benne volt, egynél ő ugratta ki a gólpasszt adó Trent Alexander-Arnoldot, majd a harmadik találat előtt azzal segítette a támadást, hogy eljátszotta, átveszi a labdát, amit aztán átengedett a lábai közt, így Alexander-Arnold üresen maradt és ismét asszisztot adott Mohamed Szalah-nak.

Dom [Szoboszlai] rendkívül jól szállt be a meccsbe, ahogy Lucho is [Luis Diaz], de összességében elmondható, hogy sokkal jobban játszottunk a második félidőben, mint az elsőben

– mondta Arne Slot a meccset követő sajtótájékoztatóján.

A holland szakembert természetesen a duplázó Szalah-ról is kérdezték, az egyiptomi támadónak ugyanis lejár a szerződése a nyáron, és egyelőre még nem hosszabbított vele a klub – a játékos elmondása szerint még csak nem is keresték. Slot azt mondta, csak a jelenről tud beszélni, és arról, milyen különleges játékos is Szalah, aki most a lehető legjobb helyen van.

Mielőtt még kiegyenlítettünk volna 1-1-re, akkor az ember azt is gondolhatta, hogy nincs is olyan jó meccse, aztán lehozott egy fél órát, amiben adott egy gólpasszt és lőtt két gólt, valamint volt egy kapufája. Ez az, amire csak kevés játékos képes, különösen, ha úgy indult a meccs számukra, mint most neki

– magyarázta Slot.

A Liverpool a pontvesztése ellenére is hét ponttal vezeti a tabellát, igaz, a riválisai közül a Chelsea, az Arsenal és a Manchester City is győzött. Szoboszlaiék a következő fordulóban az Everton otthonában játszanak derbit.

Kapcsolódó
Kele János: Szoboszlai tudja, miben jó, ezt tévesen nagyképűségnek gondolja az itthoni közeg
Liverpool-City vagy Újpest-Fradi? Vendégeink szívéhez utóbbi áll közelebb, mégis előbbiről esett több szó: kezdve Szoboszlai Dominik parádés teljesítményétől a City összeomlásán és Pep Guardiola mentális állapotán keresztül egészen a kommentmező negativitásáig.
Olvasói sztorik