Az ember, aki most meghalt, csodatévő volt, semmi kétség. Gyakran gondolok arra, milyen gazdag vagyok, mert az, amit a futball kapcsán évtizedeken keresztül átéltem, Dáriusz kincse. Mennyit ér például az, hogy a helyszínen láttam, amint Helmut Duckadam hárítja a Barcelona futballistáinak összes tizenegyesét? Méghozzá a BEK döntőjében. Amelyre 50 ezer katalán drukker érkezett 1986-ban Sevillába.
Duckadamot egyáltalán nem zavarta a lelátói túlerő. Már a százhúsz perc során is mindent védett, majd a ráadáspárbajban olyasmit tett, amiről Mészáros Ferenc, a Bubunak becézett 29-szeres válogatott kapus azt mondta: „Ilyen az életben csak egyszer fordul elő.”
Konkrétan leestem a székről a Ramon Sanchez Pizjuan stadionban. Nekiment José Alesanco… Duckadam védett. Megpróbálta Angel Pedraza… Megint útban volt a kapus keze. Az nem létezik, hogy harmadszorra is jobbra mozdul… – vélte Pichi Alonso, de Duckadam nem tágított, az ő lövését is kiszedte a jobb alsó sarok elől. Marcos Alonsónak – akinek a fia is játszott a Barcelonában, ám a legtöbbször a Chelsea-ben szerepelt, most a Celta Vigo labdarúgója – már nem kellett különösebben izgulnia, mert amikor sorra került, nagy összegben lehetett fogadni a meccs előtt esélytelennek tartott Steaua diadalára. Arra persze nem, hogy Duckadam a negyedik barcelonai büntetőt is kifogja.
A párbaj a Duckadam – Iovan, Bumbescu, Belodedici, Barbulescu – Balan (Iordanescu), Majearu, Bálint, Bölöni – Lacatus, Piturca összetételű bukarestiek 2-0-s sikerével zárult, a román kapus teljesítménye maga volt a tökély. Produkciója nyomán a legcsekélyebb feltűnést sem keltette, hogy az El Correo de Andalucia című sevillai újság másnap reggeli számában a legmagasabb osztályzat, a 10-es állt a neve mellett.
Duckadam egyáltalán nem szállt el magától. Páratlan hőstette után kijelentette:
Nem én vagyok a legjobb kapus, és nem a Steaua a legjobb csapat Európában. Jobb nálam Harald Schumacher és Luis Arconada is. Minden idők legkiválóbb kapusa pedig a példaképem, Gordon Banks. Míg a kontinens jelenlegi legjobb klubcsapatának a kijevi Dinamót tartom.
A béketáborban, amelyhez Magyarország máig nem szűnt meg tartozni, nagy volt az öröm: a BEK-et az első számú európai klubtorna történetében először nyerte szocialista ország csapata, a KEK-et pedig az Atlético Madrid 3-0-s lyoni legyőzésével a Dinamo Kijev hódította el. E diadal következtében nevezték ki – néhány héttel a világbajnokság előtt – szovjet szövetségi kapitánynak Valerij Lobanovszkijt, és menesztették Eduard Malofejevet, s a beugró mester a nyár elején kilenc kijevi labdarúgót (Vlagyimir Besszonov, Oleg Kuznyecov, Anatolij Gyemjanyenko, Pavlo Jakovenko, Ivan Jaremcsuk, Rác László, Igor Belanov, Alekszandr Zavarov, Vagyim Jevtusenko) vetett be a 6-0-s vb-meccsen a stadionnak mondott irapuatói siralomházban.
Azon a találkozón is ott voltam, de az eszmei értékről itt nem beszélnék még akkor sem, ha magyar labdarúgók azóta sem tudtak résztvevőkként megjelenni a világbajnokságon.
Amúgy az európai Szuper Kupa-mérkőzésen 1987 februárjában a Steaua 1-0-ra legyőzte a Dinamo Kijevet, és kétszer is kitömte a magyar bajnokot, ha nem is annyira, mint a szovjet válogatott Mexikóban a magyart. Az Andrusch – Sallai (Kerepeczky), Dózsa (Gyimesi), Garaba, Cseh – Sikesdi, Fitos, Détári – Bodonyi, Dajka, Kovács Kálmán összetételű Honvédra 1985 novemberében 4-1-es, a Gáspár – Híres – Farkas, Lőrincz, Szalai, Huszárik – Kékesi, Varga István, Bognár (Szeibert), Pölöskei – Boda összeállítású MTK-ra 1987 szeptemberében 4-0-s vereséget mért Bukarestben a román együttes, amelynek edzője Jenei Imre volt.
A kitűnő szakvezető, aki csak magyar szövetségi kapitányként nem volt sikeres, minden mérkőzés előtt három nappal kihirdette a Steaua kezdő tizenegyét, mert azt hangoztatta: „Nincs értelme a meccs előestéjéig fenntartani a feszültséget a játékosokban.”
Duckadam talán ezért is volt Sevillában oly lebilincselően nyugodt. S noha a Steaua 1986 júniusától 1989 szeptemberéig 104 találkozón át veretlen maradt a román bajnokságban, s közben 1989 májusában másodszor is BEK-döntőt vívott, de 4-0-ra kikapott a Milantól,
Az aligha vigasztalta, hogy 1986-ban – társaival együtt – hazája legmagasabb kitüntetését, a Román Szocialista Köztársaság Csillaga Érdemrend első fokozatát vehette át Nicolae Ceausescutól, az viszont már inkább, hogy olyasmivel írta be magát az emberiség históriájába, aminek fénye sohasem kopik, ami túlzás nélkül maga a történelem.
Elég, ha az ABC című spanyol napilap korabeli kommentárját idézzük:
A Sanchez Pizjuan stadion olyan volt a Barcelona számára, mint a Maracana 1950-ben a braziloknak.
Duckadam hatvanöt évet élt. De már a földi útján biztos lehetett benne: halhatatlan marad. Ahogyan az sem lehetett kétséges, hogy a halált még ő sem tudja kivédeni.
